A „BENSO” szimfonikus zenekar koncertje Újvidéken

Október 5-e estéjén komolyzenei koncertet hallgathatott Újvidék városa. A „BENSO” nevű szimfonikus zenekar fellépése az Olaszország és Szerbia közötti kulturális és oktatási együttműködésnek köszönhetően jöhetett létre. A résztvevők a trieszti Giuseppe Tartini Konzervatórium hallgatói,valamint a szerbiai egyetemisták szimfonikus zenekarának tagjai a  belgrádi Zeneművészeti Egyetemről és az újvidéki Művészeti Akadémiáról. A karmester Bojan Suđić professzor volt, a szólista pedig Daniel Roscia klarinétművész, Olaszországból. Az újvidéki Zsinagógában a műsor keretein belül Pjotr Iljics Csajkovszkij: Olasz capriccio zenekarra és Gioachino Rossini: Introdukció, téma és variáció klarinétra és zenekarra B-dúrban című kompozícióik hangzottak el az első felvonásban. A közönséget már ezek a művek bámulatba ejtették, fantasztikusnak tartották az előadásmódot. A második részben Nyikolaj Rimszkij-Korszakov: Fantázia szerb témákra című műve zenekarra, Stevan Hristić: Ohridi legenda, valamint Pjotr Iljics Csajkovszkij: Szlovén induló zenekarra íródott művét adták elő. Ráadásként Giuseppe Rossini: Tell Vilmos operanyitányát, és Stanislav Binički:Marš na Drinu című szerzeményeket is eljátszották. A közönség hatalmas tapsviharral fogadott minden egyes művet, ám a legtöbb tapsot a klarinétművész kapta, aki jelenlétével színesítette a zenekar repertoárját.

Hasonló zenei élményben még sosem volt részem, és boldog vagyok, hogy hallhattam ezt a zenekart. A koncert után mindenki elismerően beszélt róluk, sokaknak tetszett a klarinét hangja a művek alatt. Nem mindennap hallgathat az ember ilyen színvonalas előadást. Ez a koncert rámutatott arra, hogy létezik olyan nyelv, amelyet az egész világon mindenki megért: ez a nyelv a zene.

Szeles Anita, az Európa Kollégium lakója és az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének másodéves hallgatója

 

Szeles Anita kollégista fenti beszámolója október 6-án, 16 órakor az Újvidéki Rádió kettes csatornájának Heti klasszikus című műsorában hangzott el. A felvétel lentebb meghallgatható.

Pin It on Pinterest