A XXXIII. OTDK második állomása Miskolcon volt

Március 29. és 31. között tartották meg a XXXIII. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójának, illetve a Kémiai és Vegyipari Szekciójának üléseit a Miskolci Egyetemen. Az Állam- és Jogtudományi Szekcióban mintegy 286, míg a Kémiai és Vegyipari Szekcióban 189 pályamunka került bemutatásra.

Az Európa Kollégium képviseletében Sass Judit, Szilágyi Adorján, Csuzdi Orsolya, Ördög Emese, Pataki Antónia, Koós Csilla, Zubcsik Ágnes, Vujaklija Nikola és Süli Szabolcs a Kémiai és Vegyipari Szekció, míg Szedlár Erich az Állam- és Jogtudományi Szekció tagozati ülésein vett részt megfigyelő diákként. Az Újvidéki Egyetemről még velünk tartott Mátéffy Kornél, aki mint egyetlen vajdasági előadó a Kémiai és Vegyipari Szekció Analitikai Kémia II. tagozatán adta elő tudományos diákköri munkáját, valamint Varga Rebeka és Mészáros Attila, akik szintén megfigyelőként kísérték a szekció előadásait.

Az Állam- és Jogtudományi Szekcióban összesen 25 tagozat közül lehetett választani a megfigyelő egyetemistáknak. Többek között az Alkotmányjogi, a Büntetőjogi, a Közigazgatási Jogi, a Kriminológiai, a Munkajogi, a Nemzetközi Jogi tagozat stb. kínált lehetőséget a szekció résztvevőinek és a megfigyelő diákoknak.

A Kémiai és Vegyészeti Szekcióban 22 tagozaton belül mutatták be kutatómunkáikat a magyarországi és határon túli diákok. Itt többek között olyan tagozatok üléseit kísérték figyelemmel kollégistáink, mint az Analitikai-, Elméleti-, Fizikai-, Szerves- valamint Szervetlen és bioszervetlen kémia, Biokémia, Anyagtudomány, Élelmiszer kémia és élelmiszer analitika stb.

Kulturális és a fakultatív szabadidős programok keretén belül a kollégisták ellátogattak a diósgyőri várba, a miskolci barlangfürdőbe, továbbá a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézete hallgatóinak koncertjét is meghallgatták. A diákokat Sajti Karolina és Kovács Birkás Zsolt nevelőtanárok kísérték el.

A kollégistáink három napot töltöttek Miskolcban tapasztalatot és a miskolci mosolyokat gyűjtve, és a Miskolci Egyetem üdvözletével élve: jó szerencsével tértek vissza a kollégiumba.

A látogatás az Országos Tudományos Diákköri Tanács és az Európa Kollégium közreműködésével és támogatásával valósult meg.

Sajti Karolina és Kovács Birkás Zsolt

(Fotó: Marinkás György, Sajti Karolina és Kovács Birkás Zsolt)

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+