A Zentai Gimnázium végzősei látogatták meg kollégiumunkat

A Zentai Gimnázium végzős diákjai tanáraik kíséretében látogatták meg az Európa Kollégiumot november 8-án.

Díszteremben fogadtuk őket, ahol az igazgatónő, Snejder-Sára Ildikó, valamint Horvát Mária vezető nevelőtanár egy prezentáció keretében mutatták be az Európa Kollégiumot, illetve a keretében működő szakkollégiumi rendszert. Ezután körbevezettük őket a kollégiumban, megmutatva nekik hogyan is néz ki egy kollégiumi szoba, egy teakonyha, a mosoda, valamint a közösségi helyiségek, edzőterem, számítógépes terem, tanulószobák, kupolaterem, a könyvállományunk.

A egész napos újvidéki kirándulás folytatásában a diákok ellátogatnak az Orvostudományi Karra, az egyetemi városba, este pedig a a Szerb Nemzeti Színházban a Karmen című operát fogják megnézni.

A látogatás a zentai önkormányzat támogatásával valósult meg.

Kovács Birkás Zsolt
(Fényképezte: Horváth József)

Pin It on Pinterest