Az e-könyvekről és adatbázisokról első kézből

Lencsés Ákos, az MTA Elektronikus Információszolgáltatás Titkárságának osztályvezető főkönyvtárosa mutatta be a díszteremben a kollégisták számára 2019-ben elérhető magyar nyelvű e-könyv adatbázisokat.

Az előadót és kollégistákat Snejder-Sára Ildikó igazgatónő köszöntötte: „A magyar kormány támogatásának köszönhetően a kollégiumban is elérhetőek az elektronikus adatbázisok, és ezeknek a száma folyamatosan bővül. Amióta csatlakoztunk az EISZ Nemzeti Programjához, ez a folyamat formai és anyagi szempontból is leegyszerűsödött. Az EISZ júniusi budapesti konferenciáján, amelyen a határon túli intézmények képviselői voltak jelen, büszkén vettem tudomásul, hogy az Európa Kollégium volt az egyik első vajdasági intézmény, amelyik csatlakozott ehhez a programhoz.“

Lencsés Ákos az előadása során bemutatta, hogy az Európa Kollégium hálózatára csatlakozva, a kollégium honlapjának „e-adatbázisok“ menü pontjára kattintva, mely adatbázisok érhetők el. Ismertette ezeknek az adatbázisoknak (pl. MeRSZ, Typotex, Szótárnet, Szaktárs, Arcanum stb.) a működését, felhasználási lehetőségeit. A kollégisták számára több ezer olyan kötet, folyóirat és szakkönyv érhető el elektronikus formában, amelyek a vizsgákra való készülés mellett a kutatásaik során is segítségükre lehetnek.

Az előadás végén Lencsés Ákos válaszolt a kollégisták kérdéseire, majd egy szórakoztató kvízre invitálta a résztvevőket, a három legjobban teljesítő kollégistát pedig értékes ajándékcsomaggal jutalmazta.

Szakács Áron
(Fotó: Kovács Birkás Zsolt)

Pin It on Pinterest