Bemutatkoztunk az Edu-Expon a leendő egyetemistáknak

Az Edu-Expo felsőoktatási kiállítást a zentai sportcsarnokban szervezték meg március 1-jén, amelyen a rendezvény 2018-as indulása óta az Európa Kollégium is minden alkalommal bemutatkozik.

A kollégium standjánál ezúttal Horváth Kátai Orhidea, Kocsis Szandra és Lajkó Flórián kollégisták, illetve Vojvodić Annamária és Kovács Birkás Zsolt nevelőtanárok igyekeztek ismertetni a kollégiumunk bentlakási feltételeit, szolgáltatásait, közösségi eseményeit, vagyis a kollégiumban zajló életet a harmadikos és negyedikes vajdasági magyar középiskolásoknak, leendő egyetemistáknak.

A kiállításra ellátogató középiskolásoknak alkalmuk volt megtekinteni az Európa Kollégiumról készült kisfilmet, amely a központi kivetítőn került bemutatásra, a standnál pedig a kollégiumot 360° fokos kamerafelvételekkel megjelenítő interaktív alkalmazást is kipróbálhatták, valamint szórólapot és cukorkákat is osztogattunk.

A példaképek bemutatkozása során Pletikoszity Árpád, egykori kollégistánk osztotta meg személyes tapasztalatait a középiskolásokkal.

Az idén először megszervezett tombolán az Európa Kollégium által felajánlott két ajándékcsomag is kiosztásra került.

Kovács Birkás Zsolt
(Fényképezte: Vojvodić Annamária, Kovács Birkás Zsolt)

Pin It on Pinterest