Az MNT új ösztöndíjasai aláírták a szerződéseiket

Az Európa Kollégium adott otthont a Magyar Nemzeti Tanács felsőoktatási ösztöndíj szerződései aláírásának. Az ünnepélyes esemény a himnusz eléneklésével kezdődött. Nemzeti imánk az Európa Kollégium lakóinak előadásában csendült fel.

A bevezetőben elhangzott, hogy az MNT ösztöndíjprogramjának célja a magyar fiatalok itthon tartása annak érdekében, hogy a vajdasági magyar közösség szakképzett, nyelvtudással rendelkező és a közösség iránt elkötelezett diplomásokkal erősödjön.

A magyar kormány és a nemzetpolitikai államtitkárság támogatásának köszönhetően az első pályázati körben 310 új egyetemi- és főiskolai hallgató kapott ösztöndíjat. Idén újabb 112 hallgató részesült támogatásban a második pályázati körben, valamint a Várady kiválósági ösztöndíjnak köszönhetően.

Pirityiné Szabó Judit a Nemzetpolitikai Államtitkárság Kapcsolattartási Főosztályának főosztályvezetője köszöntőjében elmondta: “Az MNT stratégiájához igazodva a felsőoktatási ösztöndíj program és az ehhez kapcsolódó számos programelem immár hét éve egy jól felépült rendszerben működik, és ennek keretében tudjuk támogatni. Hisszük és reméljük, hogy ennek a programnak a támogatásával az itthon maradás, az itthon tanulás, a szülőföldön való boldogulás esélyeit tudjuk növelni.”

Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke elmondta, hogy külön öröm számára, hogy több olyan szórvány közösségből származó új ösztöndíjas is van, akinek nem volt lehetősége magyarul tanulni, mégis megőrizte magyarságát. A friss ösztöndíjasok számára pedig a következőt üzente: “Ti vagytok a holnap értelmisége, a kitartás, a szorgalom, a méltóságteljes feladatvállalás és teljesítés követendő példái, s a délvidéki holnap alkotói.”

A szerződések aláírása mellett az MNT elismerésben részesítette azokat a 2017-ben kiemelkedő eredménnyel végzett ösztöndíjas hallgatókat akik a 2012-es, 2013-as vagy 2014-es tanévben kezdték meg egyetemi tanulmányaikat. Elismerésben részesült három egyetemi tanár is, amiért munkájukkal segítették az ösztöndíjasokat tanulmányaik során.

Szakács Áron
(Fotó: Balla Gyöngyi)

 

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+