Bemutatkozott a VaMaDisz

A VaMaDisz elnöke, Sóti Attila és négy aktivistája, Somorai Hermina, Takács Andrea, Lakatos Andrián és Varga Zoltán ismertették a diákszervezet működését az Európa Kollégium elsőéves lakóival.

Ahogy Sóti Attila a bemutatkozójában elmondta, céljuk nem egy hagyományos előadás megtartása vagy a tagtoborzás volt, hanem az, hogy ők öten beszélgetés formájában ismertessék a VaMaDisz működését, az elérhető ösztöndíjakat (az MNT felsőoktatási ösztöndíja, a VMFK ösztöndíja stb.) és az igényes szórakozási lehetőségeket (Gólyabál stb.).

A VaMaDisz képviselői elmondták, hogy a szervezet segítséget nyújt az egyetemistáknak az olyan mindennapos ügyeik intézésében, mint a buszbérlet- vagy az egyetemi menzán való étkezésre feljogosító kártya kiváltása.

A VaMaDisz tagjai olyan fontos kérdésekről is beszéltek a saját tapasztalataik alapján, mint például, hogy miért érte meg a szülőföldön maradni és itt továbbtanulni, milyen nehézségekkel néztek szembe a nem kielégítő szerb nyelvtudásuk következtében. Arra buzdították a kollégistákat, hogy ne féljenek a kezdeti akadályoktól, hiszen szorgalommal és megfelelő hozzáállással nem csak behozható a szerb anyanyelvűekkel szembeni hátrány, hanem túl is szárnyalható.

Sóti Attila ismertette a VaMaDisszal kapcsolatos aktuális híreket is:
A szervezet tíz hónapja bírósági úton próbálja elérni, hogy az Újvidéki Egyetem Jogi Karán magyar nyelven is lehessen felvételizni. A legfrissebb hír ezzel kapcsolatban, hogy a főtárgyalást decemberre halasztották. Attila elmondta azt is, hogy a VaMaDisz a magyarországi Miniszterelnökségtől felkérést kapott arra, hogy jövőre képviselje a vajdasági magyarokat az ENSZ Kisebbségügyi Fórumán.

A könnyed hangvételű előadást a kollégisták láthatóan élvezték, és mivel az előadók közül többen is az Európa Kollégium lakói, a kollégiumi élet előnyeiről és szépségeiről is első kézből tájékozódhattak.

Szakács Áron

Pin It on Pinterest