Elismerés a legjobbaknak

Elismerő oklevelek kiosztásával zárult az Európa Kollégium szakkollégiumi programjának első éve. A kollégium másod- és harmadéves lakói a tanév elején tíz műhely közül választhattak, amelyekben mentoraik segítségével dolgozatot készítettek. A műhelyvezető oktatók a díszteremben megtartott ünnepségen műhelyenként három kollégistát díjaztak oklevéllel.

Snejder-Sára Ildikó, az Európa Kollégium megbízott igazgatója megköszönte a hallgatóknak, hogy teljesítették szakkollégiumi kötelezettségüket: “A befektetett munkátokkal építitek kollégiumunkat, az intézményt, amelynek részei vagytok, építitek közösségünket és mindenek előtt önmagatokat.” – fogalmazott az igazgatónő, és köszönetet mondott a mentoroknak, valamint a nevelőtanároknak is, hogy segítették a hallgatók munkáját.

A műhelyvezető oktatók kiosztották az okleveleket, és kivétel nélkül kiválónak értékelték az elvégzett munkát, illetve a kollégiummal való együttműködést.

A Pszichológiai Műhely műhelyvezető oktatója Dr. Erdős-Kavečan Györgyi Kádár Alíz munkáját találta a legjobbnak. A második díjat Berkes Izidóra, a harmadikat pedig Robotka Sarolta kapta.

A Magyar Nyelvi- és Irodalmi Műhely elismeréseit Dr. Csányi Erzsébet műhelyvezető oktató nyújtotta át. Az első Patyerek Réka, a második Slezák Lázár, a harmadik pedig Kemény Orsolya lett. Dr. Csányi Erzsébet a VMTDK szervezőbizottságának elnökeként arra bíztatta a hallgatókat, hogy vegyenek részt a VMTDK-n is.

Dr. Bagi Ferenc, a Mezőgazdasági Műhely műhelyvezető oktatója az alábbi szakkollégisták munkáját találta a legjobbnak: 1. Kecsenovics Nóra, 2. Konc Anita, 3. Ódri Norbert.

A Természettudományi Műhely legjobbjai Dr. Pósa Mihály műhelyvezető oktató elbírálása alapján: 1. Szűcs Orsolya, 2. Törköly Noémi, 3. Ződi Csilla.

A Közgazdasági Műhely elismeréseit Dr. Kiss Ferenc műhelyvezető oktató a következő szakkollégistáknak osztotta ki: 1. Pataki Antónia, 2. Vásárhelyi Anna, 3. Pintér Valentina.

A Jogi Műhelynek mindössze három tagja volt. Dr. Dudás Attila műhelyvezető oktató a következő sorrendben értékelte a munkáikat: 1: Mándity Flóra, 2. Surányi Klaudia, 3. Surányi Brigitta.

A Történelmi Műhely műhelyvezető oktatója Dr. Györe Zoltán Radakov Alen munkáját találta a legjobbnak. A második díjat Ginder Annamária, a harmadikat pedig Sarnyai Dorottya érdemelte ki.

A Műszaki Műhely legjobbjai Dr. Nagy László műhelyvezető oktató elbírálása alapján: 1. Albert László, 2. Szabados Noémi, 3. Beretka Kornél.

Az Orvosi Műhelyben Dr. Stojšić Milosavljević Anasztázia műhelyvezető oktató elbírálása alapján a következőképpen alakult a legjobbak sorrendje: 1. Úri Annamária, 2. Fajka Tamás, 3. Kinka Tamás.

A Művészeti Műhely az Európa Kollégium “házi szakkollégiuma”, hiszen a Zeneművészeti Szekció Danyi Zsuzsanna vezető nevelőtanár, a Képzőművészeti Szekció pedig Fődi Éva nevelőtanár irányításával működik. Ők a következő hallgatók szakkollégiumi tevékenységét ítélték a legjobbnak: 1. Györe Szabolcs, 2. Monyov Glória, 3. Rác Gyöngyike.

Snejder-Sára Ildikó megbízott igazgató elmondta, hogy a díjazottakat az oklevélen kívül egy erdélyi kirándulással ajándékozza meg az Európa Kollégium. Az első helyezettek ezen kívül a következő tanévben kedvezményes áron lakhatnak a kollégiumban.

Szakács Áron

(Fotó: Balla Gyöngyi)

 

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+