Előadás a részarányos foglalkoztatásról

Mackó Zsuzsanna, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság nemzeti kisebbségi osztályának a vezetője volt az Európa Kollégium közéleti estjének a vendégelőadója. A nemzeti kisebbségek részarányos foglalkoztatása a közszférában címmel tartott előadást a díszteremben.

Mackó Zsuzsanna betekintést nyújtott abba, hogy a nemzeti kisebbségek részarányos foglalkoztatását milyen törvények, határozatok, rendeletek szabályozzák Szerbiában, illetve Vajdaságban, és milyen elveken alapul a rendszer.

Ismertette a titkárság által elvégzett felmérés eredményét, mely szerint Vajdaságban 13 százalékos a magyarság aránya, a magyar közalkalmazottaké viszont csupán 9,2 százalék. Ezek alapján a részarányos foglalkoztatás három pillérét emelte ki: a munkahelyteremtést, a hivatalos nyelvhasználatot és az érdekérvényesítést.

Az előadó az est végén felajánlotta a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság segítségét a kollégistáknak az esetleges későbbi álláskeresés kapcsán.

Szakács Áron
(Fotó: Horvát Mária)

 

Pin It on Pinterest