Hogyan éljünk együtt a járványokkal?

Dr. Túró Lídia, az Egyetemista Egészségvédelmi Intézet járványtani munkatársa rendszeres előadója az Európa Kollégium közéleti estjeinek. Október 5-én tartott előadást a díszteremben, melynek a Hogyan éljünk együtt a járványokkal? címet adta.

Az előadás első felében a doktornő ismertette az Egyetemista Egészségvédelmi Intézet nyújtotta szolgáltatásokat, melyek közül külön kiemelte a rendszeres szűrővizsgálatokat és az orvosi szakmai tanácsadást. A doktornő ezután a leggyakoribb fertőzőbetegségek fajtáiról, azok megelőzésének és kezelésének módjairól tájékoztatta a kollégistákat, akik hallhatták a legfrissebb fertőzöttségi adatokat is, és az előadó külön kiemelte az újvidéki egyetemistákra vonatkozó információkat.

Dr. Túró Lídiától megtudhatták azt is, hogy bizonyos szenvedélybetegségek, káros szokások milyen arányban vannak jelen a mintegy 51 ezer újvidéki egyetemista körében. Ezen kívül hasznos életmódjavító és egészségmegőrző tanácsokkal látta el a kollégistákat.

Az est végén a hallgatóság kérdéseket tett fel elsősorban az orvosi és fogorvosi rendelők szolgáltatásainak igénybevételéről és a fertőzőbetegségek gyakoriságáról. A kérdésekre a doktornő készséggel válaszolt.

Bakos Róbert
(Fotó: Horváth József)

Pin It on Pinterest