„Egy társalgó még jó lenne”

Lakásban akart lakni, most pedig már másoknak is inkább a kollégiumot ajánlja Ódri Norbert, az Európa Kollégium lakója

Forrás: Magyar Szó

Milyen az élet az újvidéki Európa Kollégiumban, hogyan telnek az egyetemi tanulmányaik idején itt lakók hétköznapjai? Sorozatunkban a múlt tanévet itt töltött fiatalok ezt mondják el a diákotthon leendő lakóinak.

A nagykikindai Ódri Norbert lakásban szeretett volna lakni újvidéki egyetemi tanulmányai alatt, sosem lakott még kollégiumban és tartott tőle. Szülei viszont a kollégiumot ajánlották neki, egyrészt a lakásbérléshez képest jóval barátibb ár miatt, másrészt a kollégium nyújtotta tanulási lehetőségek és a társadalmi élet miatt is.

– A szüleimnek igaza lett, az Európa Kollégiumban eltöltött két hét után már beláttam, hogy ez jó döntés volt. Továbbra is szeretnék pályázni a bentlakásért, és a tanulmányaim végéig szeretnék a kollégiumban lakni. Az Újvidékre készülő ismerőseimnek is ajánlom – hallottuk az állatorvosnak készülő Norberttől, aki első éves hallgatóként tavaly szeptember végén költözött az újvidéki kollégiumba. – Elégedett vagyok a felszereltséggel, jó, hogy ketten vagyunk egy szobában, és saját fürdőszobánk van. Van edzőterem, mosoda, díszterem… Rendezvények is vannak, olyanok is, amiket a nevelők szerveznek, olyanok is, amiket a kollégisták. Az ötleteinkre nyitottak. Mindössze egy közösségi termet, társalgót hiányolok. Éjfél után csendnek kell lennie, és egy ilyen helyiség jól jönne azoknak a lakóknak, akik esetleg még beszélgetnének.

Ahogy Norbert mondja, az egyetemi városba fél óra alatt lehet bejutni gyalog, de a kollégiumtól 5 percnyire van egy buszmegálló, ahonnan 3 buszvonalon is be tudnak utazni az egyetemi karokhoz.

Pin It on Pinterest