MÉGIS legyél Győztes!

Dr. Magyar Lóránt könyvbemutatója

December 26-án az Újvidéken, illetve a környéken élő érdeklődőknek s kollégistáknak lehetőségük nyílt meghallgatni dr. Magyar Lóránt, orvos, mentálhigiénés szakember, életvezetési tanácsadó, állandó diakónus előadását, melynek keretében első könyvének bemutatására  is sor került. Az előadás  a Magyar Szó Kft. jóvoltának köszönhető.

Az előadásra s egyben könyvbemutatóra 18 órakkor került sor a Magyar Szó tanácstermében. A bemutatót egy időutazással kezdte a doktor úr, s az időutazás közben kifejtette, hogy élete során többször kellet oly lépéseket tennie, melyek megváltoztatták életét. E változások s a többéves tapasztalat ihlette meg könyvét. A mű vezérvonala a motiváció, valamint a célhoz vezető út. A könyv egyik mottója: ”Vállald a felelősséget!”. A doktor úr s egyben a szerző azt taglalja, hogy milyen nehézségekkel állhatunk szembe  a céljaink megvalósítása közepette. Szerinte három alaptörvény vezet el a sikerhez, ezek pedig: az akarás, a hit és a véghezvitel. A könyv ebből kifolyólag a MÉGIS legyél Győztes! címet kapta. A könyvet december 13-án adták ki, s annak ellenére, hogy csak nemrégiben adták ki, már több példány elkelt.

Könyvében igen fontos szerepet kaptak a rajzok. Bevallása szerint jegyzetek helyett kis köveket használt, melyekre az élet nagy igazságai voltak feljegyezve. Ezeket a köveket kreatív rajzok tették színessé, melyek később a könyvben is megjelentek. Illusztrátoruk Jelacsity Bettina, aki több mint száz illusztrációval látta el e könyvet, melyek egy része megnevetteti esetleg megdöbbenti vagy elgondolkodtatja az olvasót. A fedőlapot pedig a szerző felesége készítette. A közönség egy rövid kis történetet is hallhatott, arról hogy hogyan készült el a festmény.

A mű tehát a MÉGIS legyél Győztes! címet kapta, s a szerző a “mégis” szóval az akadályok legyőzésére utal. Az alkotást a szerző 3 rétegnek szánta. Gyerekeknek, fiataloknak s időseknek egyaránt. Megemlíteni való az is, hogy három részből áll, az első részben az olvasók a mindennapos kihívásokkal találkoznak, a másodikban mesékkel még a harmadikban gyakorlatokkal.

A könyv alkotója azt is megosztotta a hallgatósággal, hogy milyen nehézségekbe ütközött e mű megalkotása közben.

A sok motiváció és tanács hallatán az előadás végére mindenki pozitívan, igaz kicsit eltöprenkedve hagyta el a termet, de előtte lehetőség volt a könyv megvásárlására és dedikálására is, valamint két szerencsés szülinapos egy-egy róluk készült rajzzal is gazdagabb lett.

Talló Léna és Milosavljević Krisztina kollégisták

Pin It on Pinterest