Megjelent az Észak-Bánát gyöngyszemei című énekeskönyv az Európa Kollégium gondozásában

Hiánypótló kötetet jelentetett meg Jenován Flórián kollégista, aki az újvidéki Zeneművészeti Akadémia zongoraszakos hallgatójaként négy észak-bánáti település római katolikus népénekeit gyűjtötte össze. A könyvet 2022.06.28-án mutatták be ünnepélyesen az Európa Kollégium dísztermében.

Snejder-Sára Ildikó, a kollégium igazgatónője elmondta, hogy az intézmény dolgozói folyamatosan azon dolgoznak, hogy felfedezzék a tehetséges fiatalokat és segítsék a szakmai fejlődésüket.

„Történelmi nap a mai a kollégium életében, hiszen az intézményünk alapítása óta első ízben jelentetünk meg könyvet. Az érdem viszont nemcsak a miénk, hanem sokkal inkább az Észak –Bánát gyöngyszemei című énekeskönyv szerzőjéé, Jenován Flóriáné, aki fiatal kora ellenére fontosnak tartotta, hogy összegyűjtse Észak-Bánát római katolikus népénekeit. Ehhez a munkához nyújtottunk háttértámogatást, hogy a szélesebb közönség is megismerhesse ezt a hiánypótló művet.” – mondta köszöntőjében az igazgatónő.

A kötet előszavát Msgr. Miocs József atya írta, a könyvbemutatón pedig Horvát Mária vezető nevelőtanár tolmácsolta a gondolatait:

„Jenován Flórián többéves türelmes és kitartó munkájának eredménye az összegyűjtött énektár. A kiadványban megtalálhatók az időszerű – és miseénekek, a szentekről szóló énekek, gyermekénekek és a különböző alkalmakra megfelelő énekek. Remélem, ez a gyűjtemény alkalmat ad kántorainknak és énekvezetőinknek, akik bővíteni szeretnék énektárjukat, hogy szent cselekményekben való éneklésük valóban Isten dicsőségére és a lelkek emelésére szolgáljon.”

Jenován Flórián zenei érdeklődése kimondottan sokrétű, a római katolikus népénekek gyűjtése mellett kántori szolgálatot végez, kórust vezet az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban, énekórákat tart a nagybecskereki Szathmáry Karolina leánykollégiumban és rendszeresen koncertezik Vajdaság különböző pontjain. A gyűjtés folyamatáról és a kötetről Turi Orsolya kollégista beszélgetett vele a bemutatón. Flórián elmondta, hogy a gyűjtést évek óta végezte, de az, hogy ez most kötet formájában megjelenhetett, Danyi Zsuzsannának, a kollégium egykori vezető nevelőtanárának köszönhető, aki felismerte a kutatómunkája jelentőségét. A kötetet éppen ezért az ő emlékének szentelte.

„Ezzel a kötettel fel akartam hívni a figyelmet arra, hogy mi is itt vagyunk, és nem mindig a szomszéd füve a zöldebb, nézzük meg, hogy mi mit tudunk felmutatni és legyünk rá büszkék. Számomra ez a mozgatóerő, hogy mutassuk meg mi is, hogy megálljuk a helyünket az egyetemes magyarságban.”

– mondta Jenován Flórián, és hozzátette, hogy nem hagyta abba a gyűjtést. A kötettel az a célja, hogy elterjessze az egyházzenészek körében, hogy ezek az énekek ne csak papíron maradjanak fenn, hanem továbbadhassák őket az elkövetkező generációknak.

A kötet anyaországi támogatással, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával jelenhetett meg az Európa Kollégium gondozásában.

Szakács Áron
(Fotó: Bakos Róbert)

Pin It on Pinterest