Meglátogattuk a 35. OTDK Informatikatudományi Szekcióját

A 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Informatikatudományi Szekcióját március 30. és április 1. között tartották meg Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Karán.

Az Európa Kollégium kollégistája, Polyák Gabriella előadóként vett részt a Szoftvertechnológia és mesterséges intelligencia 2. tagozat ülésén, Útvonal-optimalizáció evolúciós algoritmus segítségével című dolgozatát a kollégium dísztermében mutatta be. Témavezető tanára mgr. Póth Miklós az Európa Kollégium műhelyvezető oktatója.

Gabriella elégedetten, örömmel nyilatkozott dolgozata bemutatása után:

“Nagyon örülök a lehetőségnek, hogy részt vehettem és bemutathattam a munkámat egy ilyen rangos eseményen közel 200 előadó között a szekcióban, egyedüliként Vajdaságból. Aki esetleg nem győz, az is mindenképp nyer egy ilyen eseményen!”

Az Európa Kollégium kollégistái és nevelőtanárai megfigyelőként voltak jelen a Szoftvertechnológia és mesterséges intelligencia 2. tagozat ülésén, ahol szorítottak, szurkoltak Gabriellának. Az egyetemisták számos érdekes előadást hallhattak, valamint betekintést nyerhettek a tudományos kutatás kihívásaiba.

Ugyanakkor a Grafika, képfeldolgozás és számítógépes látás tagozat ülésén elhangzó magyarországi és határon túli diákok kutatómunkáját is figyelemmel kísérték a kollégisták a nevelőtanárok jelenlétében.

Babos Karolina
(Fotó: Horváth József)

 

Pin It on Pinterest