Négy díjjal tért haza az újvidéki Európa Kollégium Színtársulata a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXII. Találkozójáról

Az újvidéki Európa Kollégium Színtársulata a HÁTország című előadásával 4 különdíjat nyert el a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXII. Találkozóján, amelyet ezúttal Bácsfeketehegyen tartottak meg március 23-a és április 1-je között.

Magyar Réka az előadásban elhangzott énekért, Bolyos Miklós az előadás zenei világáért, Patyerek Réka a közösségünket érintő téma feldolgozásáért kapott díjat. A díjkiosztón Gombár Szeréna, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzulja, felkérte a zsűrit, hogy rendkívüli különdíjként válasszon ki öt társulatot, amelyek a konzulátus június 9-én esedékes Arany János emlékestjén egy 20 perces előadásban fogalmazzák meg, mit jelent számukra Arany munkássága. Ebben a megtiszteltetésben részesül többek között az újvidéki Európa Kollégium Színtársulata is.

A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXII. Találkozójának a Feketics Művelődési Egyesület és a Soma színtársulat adott otthont, a közönség pedig mintegy 16 produkciót tekinthetett meg, 300 fellépő jelenlétével. Az előadásokat Kovács Frigyes Jászai-díjas színművész, Magyar Attila Erzsébet-díjas színművész és Táborosi Margaréta, rendező-koreográfus értékelte.

Sajti Karolina

Pin It on Pinterest