Nincs időm olvasni kihívás márciusi beszámolója

A könyvbarát szakkör tagjai folytatják a Nincs időm olvasni kihívást. A kollégisták közös témát követve, minden hónapban elolvasnak egy szabadon választott könyvet, majd egy közös találkozón beszélnek róla.

A márciusi téma egy olyan inspiráló könyv, amely fejlődésre késztet. A résztvevők szabadon válogattak az egyértelműen a fejlődéssel foglalkozó szövegek, és az átvitt értelemben érthető tartalmak között a témában. Értjük az előbbi alatt a pszichológiai, laikusoknak szánt önismerettel foglalkozó könyveket, az utóbbi alatt pedig a más, első látásra a témától független műveket. Ezek azonban közvetett módon kapcsolódnak az inspirációhoz, mivel minden, számunkra kedves olvasmány ad valamit a személyiségünkhöz, motivál bennünket.

A terítéken megjelent a kategória egyik abszolút kedvence Orvos-Tóth Noémi és az Örökölt sors, majd Márai Sándor Füves könyve, Babits Mihálytól a Hatholdas rózsakert, Ernest Hemingway Az öreg halász és a tenger című méltán híres műve, illetve Kosztolányi Dezső Pacsirtája. És hogy melyik olvasmány mi módon inspirálta a résztvevőket? Azt a megbeszélésen tárgyaltuk meg. Érdekes megközelítések születtek.

Ha áprilisban te is csatlakoznál hozzánk, válassz egy verseskötetet! Tökéletes olvasmány lehet a tavaszi időben. A megbeszélés időpontja április 27-e, kedd 21 óra. A helyszín a kollégium közösségi terme és az online tér egyaránt. Csatlakozz bátran! Szeretettel várunk minden résztvevőt!

 

Pin It on Pinterest