Tűzriadó happy enddel

November 24-én reggel 9 órakor megszólalt a tűzjelző az Európa Kollégiumban, de mégsem tört ki pánik az épületben, mivel minden kollégista pontosan tudja, hogy ilyenkor mi a teendő. Kocsár Gyalai Edit, a kollégium tűzvédelmi munkatársa ugyanis minden beköltözővel ismerteti a tűzvédelmi előírásokat, és előadásokat is tart a témában, így mindenki tudta, hogy hol kell elhagynia az épületet.

Bár csak gyakorlatról volt szó, a sportpálya pillanatok alatt megtelt a kollégium lakóival és személyzetével. Percek alatt  megérkeztek a tűzoltók is, és megkezdték „az épületben rekedt személyek” mentését.  A tűzoltók a műfüsttel beborított harmadik emeleti szobákból az ablakon át, daruskocsival mentették ki a lakókat.

A kollégisták végig együttműködtek a tűzoltókkal, így a látványos akció mindössze fél óráig tartott.  A sikeres tűzvédelmi gyakorlatnak köszönhetően a kollégium lakói és munkatársai a gyakorlatban is kipróbálhatták azt, amit elméletben már elsajátítottak.

Szakács Áron

photo: Maletaški Krisztina, Kasza Csongor

Pin It on Pinterest