Kollégistáink a Vásáron

Az Európa Kollégium kollégistái meglátogatták az újvidéki 83. Nemzetközi Mezőgazdasági Vásárt, amely keretében részt vettek a Magyar Szakmai Nap című rendezvényen is.

Jójárt Miklós, a Magyar-Szerb Kereskedelmi és Iparkamara ügyvezetője köszöntötte őket a szervezők nevében, megjegyezve, hogy a kollégium jóvoltából jócskán csökkent a résztvevők átlagéletkora, és máskor is szívesen várják őket, mert a fiataljaink képviselik a jövőt.

Dr. Pintér Attilának, Magyarország belgrádi nagykövetének köszöntője és a tájékoztató után következtek a vezetői előadások. A kollégistáink meghallgatták Babity Jánosnak, Magyarország szabadkai főkonzuljának, Csáki Mihálynak, a Magyar Nemzeti Kereskedőház újvidéki irodavezetőjének, Nagy Miklósnak, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége elnökének, Molnár Viktornak, a tartományi Mezőgazdasági Titkárság titkárhelyettesének, Bertalan Imrének, a OTP Bank szerbiai igazgatójának, valamint Varga Imrének, a Magyar-Szerb Üzleti Tanács titkárának szakmai előadásait.

Ezt követően a házigazdák egy igazi ínyencséggel, szarvasgomba pálinkával kedveskedtek a Magyar Szakmai Nap résztvevőinek, majd állófogadás következett.

A kollégisták ezek után körbejárták a Mezőgazdasági Kiállítás vásárcsarnokait, megtekintették a szabadtéren kiállított mezőgazdasági eszközök tárlatát és a haszonállatok szemléjét.

Kovács Birkás Zsolt

Pin It on Pinterest