Az Európa Kollégium szakkollégiumi programja a magyar szellemiség, a közösségépítés, a felzárkóztatás, a szakmaiság és a közéletiség ötös pillérrendszerére épül.
A kollégium küldetésének tekinti a vajdasági magyar nemzeti közösség leendő értelmiségét felkészíteni nemzeti, társadalmi, közösségi és vezetői szerepére.
A vajdasági magyar egyetemisták második otthonaként szolgáló kollégium nagy hangsúlyt fektet a nemzeti hagyományok ápolására, a kultúra iránti nyitottság kialakítására, a tanulói önművelődés elősegítésére és a korszerű esztétikai szemlélet megteremtésére, valamint az egyetemes és a magyar kultúra értékei iránti érzékenység elmélyítésére. Mindezzel hozzájárul a kollégisták nemzeti hovatartozásának, magyarságtudatának kialakításához, megerősítéséhez.
A szakkollégiumi program elsődleges célkitűzése egy olyan közösség és közeg kialakulásának serkentése is, amely fejleszti a bentlakók szociális és intellektuális készségeit és képességeit (a kooperációs készségeket, a munkaetikát, a társadalmi felelősségvállalást, a nyitottságot, a csapatszellemet stb.). A kollégium emellett kiemelten kezeli a szerb nyelv elsajátításának kérdését is.
A szakkollégiumi tevékenységek megvalósítói, a kollégium nevelőtanárai törekszenek a tudományos, a sport, a művészeti és a szakmai területekre kiterjedő oktatási programok kialakítására és szakkollégiumi rendszerbe való foglalására.
A kollégium kiemelt célja, hogy szakkollégistái a szakterületük kiváló szakembereivé váljanak. A szakkollégiumi program a kollégisták szakmai kibontakozására, fejlődésére szolgál, amelynek gerincét a műhelyek, a képzések, a tanfolyamok, a közéleti és szakmai előadások képezik.
A szakkollégiumi program a tehetséggondozást is kiemelten kezeli, melynek keretén belül a kimagasló műhelydolgozatok publikálására, külső konferenciákon történő bemutatására biztosít lehetőséget. A kollégium támogatja a tehetséges szakkollégisták kiválósági ösztöndíjprogramokban való részvételét, különös tekintettel azokra, amelyek a szakmai előmenetelüket segítik.
A szakkollégiumi tevékenységek a Moodle-rendszer által érhetőek el, amely egy olyan hálózatalapú e-tanulási felület, mely bárhonnan elérhető. Ez a rendszer magas szinten támogatja a tanítási/tanulási folyamatokat, használatával folyamatosan biztosítható az interaktivitás, valamint a középpontjában az együttműködés, a tartalom együttes építése és a folyamatos fejlődés áll, ugyanakkor közösségi térként is szolgál.
Az Európa Kollégium szakkollégiumi programja kötelező és választható elemekből tevődik össze. A kötelező elemek: a műhelyek, a tanfolyamok, a közéleti estek, a színház-, koncert– és kiállításlátogatások. A választható elemek pedig: a szakmai látogatások és gyakorlatok, a testnevelés és sport, a szakkörök, a tudományos konferenciára való felkészülés és a kortársak segítése.
A szakkollégiumi tevékenységekben minden bentlakó kollégista köteles részt venni az Európa Kollégium által meghatározott feltételek szerint, de igény szerint külsős szakkollégisták is részt vehetnek.
Az Európa Kollégium szakkollégiumi programjáról, illetve a soron lévő tanév rendjéről bővebben a kollégium honlapjának Dokumentumok menüpontjában lehet tájékozódni.