Az Európa Kollégium udvarán is felgyulladt a nemzeti összetartozásunk lángja

2021. június negyedikén 20 óra 21 perckor az Európa Kollégium udvarán alkalmi ünnepség keretében fellobbant az összetartozásunk tüze. A magyar országgyűlés június negyedikét 2010-ben a Nemzeti Összetartozás Napjának nyilvánította, 2020. június negyedikén pedig elindult az Összetartozásunk Tüze program, amelynek keretében hat kontinens 73 országában egyidőben lobbantak fel az összetartozás lángjai.

Ehhez csatlakozott idén az Európa Kollégium is. Az ünnepi eseményen 20 óra 21 perckor fellobbant a tűz, majd a Himnusz közös eléneklését követően Ft. Nagy Attila atya, a telepi Szent Erzsébet plébániatemplom plébánosa egy közös imát tartott a jelenlevőknek.

Az ünnepi alkalmat a kollégisták versmondással és népdallal tették ünnepélyesebbé. Török Gabriella Babits Mihály Áldás a magyarra, Tóth Johanna pedig Radnóti Miklós Nem tudhatom című versét mondta el. Szabó Zsuzsanna az Én vagyok az, aki nem jó című népdalt énekelte el az összetartozás tüze mellett. Az ünnepi eseményen az EKHÉK képviselői is jelen voltak.

A trianoni békediktátum 101. évfordulóján azt ünnepeljük, hogy az országvesztés és számos más megpróbáltatás ellenére nem történt nemzetvesztés, hiszen az elszakított országrészekben továbbra is él és virágzik a magyarság. Ennek az egyik legékesebb példája az újvidéki Európa Kollégium is.

Szakács Áron
(Fotó: Horvát Mária)

 

 

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+