Földtömte szájuk némán kiált időtlen esküt (VIDEÓ)

„Több jut egynek, másnak kevesebb
nincs még szabadság éget még a seb.” (Heltai Jenő: Szabadság)

Az Európa Kollégium kollégistái az újvidéki Bölcsészettudományi karon numinózus színművészeti produkcióval tisztelegtek az ötvenhatos hősök emléke előtt. A színdarab nem pusztán a történések felvillantása. Retrospektíve tekint a múltra, s ezzel kicsit belátást enged abba, mit is jelent ötvenhat hatvan év távlatából.

Az előadás cseppet sem mondható átlagosnak. Szövegkönyvét Patyerek Réka fogalmazta, valamint ő is rendezte a darabot. A Színmű formahűen jeleníti meg a progromok világát, mellyel nem pusztán reprezentál, figyelmeztet is, a szabadság, mint társadalmi kérdés, nem állandó kategória.

A színdarab négy egymással szorosan összefüggő felvonásra épül. A darab kezdetét a szovjet Úton induló nyitja, mely lassú csendes, nehézkés ütemeivel hűn képzi le az ötvenes évek Magyarországának lassan hömpölygő ólmos atmoszféráját. Már a darab elején megtörténik a filozófiai középpont felállítása. A filozófiai középpont ebben az esetben viszonyítási középpont, mely a megértéshorizont artikulációs faktoraként nyer értelmet. „Mi volt ezerkilencszázötvenhat barátom” kérdésfeltevés nem pusztán retorikai alakzat. A kérdés egy lehetséges válasz megadásának fundamentuma. Visszajáró kérdés- mi volt ezerkilencszázötvenhat –nem pusztán a művi retorika terméke. A mű mint válaszadás, visszatekintés, összegzés értelmeződik, melynek vezérfonalát a kezdeti kérdésfelvetés határozza meg.

További érdekességet képez az első felvonás szlogenáradata, mely ideológiailag túlterheli a szövegrészletet, ám másrészt e kultúrtörténeti felvillantások sorozata – mint a Nagy Imrét a kormányba, Rákosit a Dunába, vagy akár a Vesszen az önkény, éljen a törvény-  hűen reprezentálja a korhangulatot.

Már a második felvonás elején kitűnik a tér kettős tagoltsága, mely kezdetben pártfunkcionáriusokra s forradalmárokra majd foglyokra s foglárokra, s végül élőkre és holtakra tagolja a színteret. A halál motívuma már a harmadik felvonástól érzékelhetővé válik.

A fent említett fogoly-foglár viszonylat megjelenésével már a darab kezdetén elindul az ellenségformálás aktusa. Az ellenség pusztán mint „nonfigurális jelenlét” fogalmazódik meg. S a darabban konceptualizálódó kommunista hatalom mint totális egység háttérben marad, s pusztán néhány szállal kötődik az eseményekhez. A mű eseményszerkezetét e fentebb felvázolt két pont közti folytonos artikulációs folyamat jellemzi. Tehát érzékelhető, e belső metamorfózis létrehozza a kezdeti stádium mintegy negatívját mely eloldja magától az ólomsúlyú realitás láncait. Ez természetesen nem az jelenti, hogy forradalmárok tömegének kivégzése boldog happy enddel végződik. A vértanúság mint motívum vélem, ebben az esetben túlmutat a pusztán politikai mártíriumon s egy misztikus arcél felvillantásával kiterjeszti az értelmezési lehetőségek skáláját. A szereplők szemeit egy vörös kendővel átkötik a zárómonológjaik után, s statikus (álló, fekvő helyzetbe állítják). E halált ábrázoló aktus  volta cseppet sem irreverzibilis, hiszen miután lekerülnek a kendők továbbra is folytatódnak a monológok, párbeszédek.

Fontos továbbá a vörös szín alkalmazása, s folytonos kihangsúlyozása, hiszen vörös a szemkendő is és vörös a lepel is mivel a darab végén letakarják a holtakat. A vörös szín szimbolikájában itt megjelenítheti a vér motívumát, tehát az utolsó felvonás végén a mártíromság szimbolikus megjelenítésével fokozza a darab drámai hatását.

A mű végén, kissé talán ironikusan fogalmazva a darab rászakad a közönségre. Az egyetlen élve maradt színész-forradalmár szembefordul a nézőtérrel, s hat évtized távlatából felteszi a kissé talán feszélyező, kényelmetlen kérdést, eljött e az áhított szabadság. Vagy te is csak szolga vagy? Láncszem egy ódon gépezetben, ki hajtja előre szép új századunk monoton ritmusát?

Slezák Lázár

 

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+