Újabb sikeres tanév, újabb színvonalas tanévzáró ünnepség

Ahogy az eddigiek, a 2018/2019-es tanév is Kollégiumi konferenciával és tanévzáró ünnepséggel zárult az Európa Kollégiumban.

A díszteremben megtartott ünnepségen elsőként Dr. Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács általános alelnöke és a TDK Határok Nélkül program szakmai vezetője szólt az egybegyűltekhez. A kollégium jóbarátjának számító professzor értékelte az Európa Kollégium Szakkollégiumának húsz műhelyében zajló munkát, és kiemelte, hogy ami négy éve még csak álom volt, az mára megvalósult. A zömmel szerbül tanuló kollégisták ugyanis nem csupán anyanyelvüket ápolták magas színvonalon a munkájuk során, hanem szakmai szempontból is megállták a helyüket. Az Európai Kollégiumban működő szakkollégiumi rendszer pedig egy biztos csatornát biztosít a vajdasági magyar értelmiség utánpótlásához. Dr. Weiszburg Tamás az ünnepség után dr. Gherdán Katalin,  a TDK Határok Nélkül koordinátora társaságában kerekasztal-beszélgetés keretében értékelte a műhelyvezetőkkel az idei szakkollégiumi munkát.

Snejder-Sára Ildikó, az Európa Kollégium igazgatója elmondta, hogy a sorrendben harmadik Kollégiumi konferencia a tudomány és tehetség ünnepe. Az idei tanévben húsz műhely munkájában, ugyanennyi műhelyvezető és összesen 151 hallgató vett részt. – mondta az igazgatónő és ismertette a VMTDK-n és az OTDK-n elért eredményeket. „Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy kollégistáink megmérettették magukat egy olyan magas színvonalú rendezvényen, aminek Magyarországon 70 éves tradíciója van.” – mondta Snejder-Sára Ildikó, majd kiemelte, hogy büszkeséggel tölti el az is, hogy a kollégisták az OTDK határon túli résztvevőiként hozzájárultak a magyar tudományosság magas nemzetközi presztízséhez.

Az igazgatónő Danyi Zsuzsanna vezető nevelőtanár társaságában elismerő oklevelet nyújtott át a műhelyek első, második és harmadik helyezettjeinek, majd köszönetét fejezte ki Magyarország Kormányának, Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkárságának, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, a Magyar Nemzeti Tanácsnak, az Európa Alapítványnak, a kollégium Igazgatóbizottságának, a nevelőtanároknak, a munkatársaknak, és a partnereknek, akik segítették az idei tanévet is teltházzal (380 bentlakóval) záró Európa Kollégium munkáját.

Az ünnepség során Sisa Eleonóra, az Európa Kollégium Hallgatói Érdekképviseletének elnöke ismertette az EKHÉK idei munkáját.

A tanévzáró műsor színvonalát a kollégisták fellépései tették színvonalasabbá. Török Noémi bácskai népdalokat adott elő, Bajúsz Krisztina Kiss Tamás (zongora) és Fábián Valentin (nagybőgő) kíséretében dzsesszt énekelt, és felléptek a kollégiumi néptánccsoport tagjai is.

A jelenlévők az első emeleti körgalériában megtekinthették a Művészeti Műhely tagjainak munkáit, a második emeleten pedig a fotószakkörösök képei lettek kiállítva.

Az ünnepség állófogadással zárult.

Szakács Áron
(Fotó: Balla Gyöngyi)

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on Google+