Kollégistáink a Kiss Lajos Néprajzi Társaság konferenciáján
Az Európa Kollégium képviseletében két kollégista vett részt a Kis Lajos Néprajzi Társaság által szervezett műhelykonferencián 2025. június 18-án. Az esemény szakmai szempontból kiemelkedő jelentőségű volt a résztvevők számára, mivel lehetőséget adott a kutatási eredmények bemutatására és a szakmai visszajelzésekre.
A konferencián elhangzott előadások az Európa Kollégium Művelődéstörténeti és Néprajzi Műhelyének keretein belül készültek dr. Németh Ferenc mentorálása alatt. Gulyás Viktória kollégista a Szentmihályi lakodalom című kutatását adta elő a Kutatások a Bánságban nevű szekcióban. A másik kutatás Tóth Nikoletta kollégista Műkedvelés 1918–1941 között Szenttamáson című munkája volt, amely a Kutatások a Bácskában és a határain túl elnevezésű szekcióban szerepelt.
A részvétel nagyban hozzájárult a kollégisták szakmai fejlődéséhez és megerősítette az Európa Kollégium Művelődéstörténeti és Néprajzi Műhelyének jelentőségét. A konferencia lehetőséget teremtett a szakmai kapcsolatok bővítésére is.
Tóth Nikoletta