EseményekGaléria

Tudomány határok nélkül Újvidéktől Bostonig

Balog Dóra biomérnök, a Boston Univerzitás doktorjelöltje Tudomány határok nélkül Újvidéktől Bostonig címmel tartott előadást a kollégium dísztermében 2026. január 14-én.

A közéleti est során ismertette a jelenlévő kollégistáknak a tanulmányi karrierjét, amely az Újvidéki Egyetem Műszaki Tudományok Kara biomérnöki szakán kezdődött, ahol négy évet töltött. Az Erasmus program által hat hónapot Németországban tartózkodott, ahol két szakmai gyakorlatot végzett el, továbbá négy tantárgyat hallgatott. Első önálló kutatási projektjét Houstonban folytatta, amely három hónapig tartott a Rice Egyetemen. 2022-ben került a Bostoni Egyetemre, ahol a második évfolyamon szakmai gyakorlaton és laborképzésen vett részt, majd pedig 2024-ben a doktori disszertáció témája is megfogalmazódott benne. Jelenlegi kutatása a neuronok viselkedésének vizsgálata különböző agyi állapotokban.

Az előadó részletezően bemutatta az amerikai tudománypolitikát, illetve mesélt azokról a konferenciákról és workshopokról, amelyeken washingtoni látogatása során vett részt.

Beszámolt továbbá személyes tapasztalatairól is, hiszen többek között nemzetközi diákcsoport szervezőjeként, szakmai fejlesztési pályázati menedzserként, jelenleg egyetemi adminisztrációval foglalkozik. A közéleti est befejező részében kitért az egyetemi élet szépségeire és különböző lehetőségekre, mint amilyen a barátkozás és szórakozás.

Babos Karolina
Fotó: Szentmártoni László