GalériaHírek

A Collegium Talentum program 2025-2026-os tanévi ösztöndíjasainak szakmai találkozója a kollégiumban

Intézményünk határon túli doktoranduszokat és mesterszakos hallgatókat látott vendégül a Collegium Talentum 2025-2026-os tanévi ösztöndíjasainak téli találkozója keretén belül megszervezett újvidéki szakmai programon. A mintegy harminc hallgatót a program szakmai bizottságának tagjai és tutorok kísérték el az Európa Kollégiumba.

A Collegium Talentum (CT) tehetséggondozó program feladata a külhoni magyar értelmiség-nevelés és -utánpótlás támogatása, pályázatukra kollégistánk közül is került már ki sikeres jelentkező. A program kiemelten fontos eleme a két csoportra osztott téli, majd a közös nyári találkozó, hiszen a Kárpát-medence minden szegletéből érkező CT-ösztöndíjasokat gyűjti egybe. A szervezők a szombati, január 10-i programnapot egy rövid, péterváradi sétát követően a kollégiumban folytatták. A jelenlévőket Snejder-Sára Ildikó igazgatónő köszöntötte, kiemelve az ilyen találkozók fontosságát az összetartozás, az egyetemisták, a tehetségek Kárpát-medence szintű szakmai kapcsolódásának szempontjából. Az intézmény nevében is kifejezte háláját a Sapientia Hungariae Alapítvánnyal való hosszúéves, szerteágazó együttműködéséért, legyen szó OTDK-ról, az EK-ösztöndíjprogramról, vagy éppen a CT-programról, hiszen ezeknek hatalmas jelentősége van a kollégium számára.

A panelbeszélgetést Dr. Weiszburg Tamás, a CT-program szakmai vezetője moderálta, felszólalt többek között Dr. Bagi Ferenc egyetemi tanár, tartományi felsőoktatási segédtitkár, az MNT Oktatási Bizottságának tagja, a kollégium műhelyvezető oktatója, Snejder-Sára Ildikó, az Európa Kollégium igazgatónője, Dr. Orosz Ildikó egyetemi docens, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem elnöke, Dr. Tonk Márton egyetemi tanár, a CT-program szakmai vezetője és Dr. Bárczi Zsófia egyetemi docens, a CT-program Felvidéki szakmai bizottságának tagja. A vajdasági magyar felsőoktatási tapasztalatok megosztása mellett a hallgatóság a többi külhoni terület felsőoktatásával való párhuzamokat, érdekes hasonlóságokat és különbségeket is felfedezhette a beszélgetés során.

A panelbeszélgetésben fontos szerepet kaptak az Európa Kollégiumot képviselő kollégisták is, akik rövid bemutatkozás után kiscsoportos társalgásban vettek részt a CT-s ösztöndíjasokkal. A szakmai találkozót jó hangulatú, közös ebéd zárta.

A CT-program 2025-2026-os ösztöndíjasainak második csoportja 2026. január 17-én látogat majd el kollégiumba, ahol az első csoporthoz hasonlóan a vajdasági magyar felsőoktatásról szóló szakmai programon vesznek részt.

Szedlár Ágnes
Fotó: Horváth József