Ahol a tudományterületek találkoznak

– a VI. Országos TDK-fórumon jártunk –

A közelgő, 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia kapcsán ismét megrendezésre került az Országos TDK-fórum, amelyet ezúttal is nagyszámú érdeklődő kísért figyelemmel, nem csak a helyszínen, de az interneten keresztül is. Az eseményre a Pécsi Tudományegyetemen került sor 2024. október 17-én és 18-án, számos magyarországi és külhoni felsőoktatási intézmény vezetőjének, tanárának és munkatársának részvételével. A programon Snejder-Sára Ildikó igazgató és Szedlár Ágnes nevelőtanár képviselték az Európa Kollégiumot.

A fórumot Dr. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora és Dr. Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke nyitotta meg. Ezt követően a Nemzeti Tehetség Program újdonságairól, felsőoktatási tehetséggondozásról beszélt Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára. A program folytatásában a plenáris előadások következtek, Dr. Fedeles Tamás, a Pécsi Tudományegyetem rektorhelyettese, Dr. Charaf Hassan, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora, Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora, valamint Dr. Abonyi János, a Pannon Egyetem rektora tolmácsolásában. A központi téma azon gyakorlatok bemutatása volt, amelyeket az előadók által vezetett intézményekben alkalmaznak a tehetségek azonosítására, megszólítására és támogatására a változó környezetben. A plenáris előadásokat Dr. Szendrő Péter, az OTDT örökös elnöke által moderált kerekasztal beszélgetés követte.

A program folytatásában a OTDK tizenhat szekciójának szakmai bizottsági ülése következett, amelyeken kiemelt témaként merült fel a TDK szerepe és lehetőségei a változó felsőoktatásban, a mesterséges intelligencia felhasználásának kérdése, a TDK pályamunkák értékelése, valamint a pályamunkák nyelve.

A TDK-fórum második napja a tudományterületi gyűlésekkel kezdődött, amelyeken az előző nap szekcióülésein elhangzott információkat vitatták meg a jelenlévők. Ezt követően a közös, plenáris előadás keretén belül a tudományterületi bizottságok által felvázolt javaslatokról és témákról készült összefoglalót hallhatták a résztvevők Dr. Gloviczki Zoltán, Dr. Mátyus László, Dr. Mezey Barna, valamint Dr. Réger Mihály OTDT alelnök előadásában. A találkozót Dr. Weiszburg Tamás elnök úr zárta, aki rendkívül hasznosnak és sikeresnek ítélte meg a kétnapos fórumot. Beszédében elmondta, hogy a program során számos gondolatébresztő információval gazdagodhattak a résztvevők, akár a bizottsági ülések, plenáris ülések, vagy a kötetlen beszélgetések során is.

A VI. Országos TDK-fórum egy széleskörű betekintést engedett az OTDK rendszerének, szekcióinak működésébe. Továbbá, olyan témák mentén haladva nyitott teret a szakmai tanácskozásra, amelyek tapasztalatokkal és jó gyakorlatokkal segíthetik a hallgatók tudományos fejlődését egyengető intézményvezetőket, mentorokat és tanárokat a tehetséggondozásban végzett munkájukban.

Szedlár Ágnes

Pin It on Pinterest