VI. Koli napok az Európa Kollégiumban
Csütörtök este egy fergeteges bulival ért véget az Európa Kollégiumban a Koli napok. Az Európa Kollégium Hallgatói Érdekképviselete, a nevelőtanárok és a munkatársak is kitettek magukért. De mi is történt ez a három nap alatt?
Kedden FIFA bajnoksággal vette kezdetét a rendezvény. Gól repült gól után a kapuba, miközben a díszterem másik felében már az asztalitenisz fiatal tehetségei melegítettek be a mérkőzésekre. Bravúros három óra volt. Végül a FIFA-t Varró Olivér nyerte, második helyen Dudás Ricky, a harmadik helyen pedig Csernyák Bence kollégistánk végzett. Az asztalitenisz-bajnokságon Lapis Dávid győzedelmeskedett, a második helyet Nagy Viktor, a harmadikat pedig Harmat Edina kollégistánk zsebelte be.
Kettőkor már irány a sportpálya, kezdődött a röplabdabajnokság. Négy óra újjongás és adrenalin következett. Végül a Mellár Marcell, Živkov-Andričin Klementina, Fercsik Bence-Máté, Harmat Edina és Nerić Tijana által képviselt Kék mókusok nyerték a tornát. Második helyen a Csigabiga csapat végzett Kratofil Zsóka, Boldizsár Flórián, Rozsi Alex, Zigyárev Aleksandra és Szemerédi Lúcia képviseletében, míg a harmadik helyet a Szeka csapat tagjai Bognár Emese, Dávid Andor, Kerekes Zalán és Kiss Szabina zsebelték be.
Ennyivel ugyan még nem ért véget a nap. Előkerültek a kosárlabdák és a magas fiúk, és már szólt is a sípszó újra. A szúnyogoktól nem tartva végül az Amerika csapata lett az első, a második a Jaguárok, míg a harmadik helyet a Hárman a padon csapat szerezte meg.
Fáradtan tért mindenki aludni, de nem volt elég. Másnap reggel kilenckor – az esős idő ellenére is – zsongott a díszterem. Miközben tartott a Rocket League bajnokság, addig a csocsó- és a pingpong asztalnál is folyamatosan ment a játék. A Rocket League-et végül Tokić Andrej és Barsi Árpád csapat nyerte, második helyen Fercsik Dávid és Boldizsár Flórián, míg harmadik helyen Ivković Maximilian és Capár Krisztián csapata végzett.
Elcsendesedett a díszterem akkor, amikor a sakkosok vették azt birtokba. A négy órán át tartó sakkbajnokságot végül Limburger Dávid nyerte. A második helyen döntetlennel Sétáló Sándor és Barna-Sára Dávid végzett, míg a harmadik helyet Papp Tamás zsebelte be.
Közben a kollégium udvarának egy szegletébe 10 év emlékét kapszulában zárva ásta el tanár, diák, T-Rex. Rengeteg kép, anekdota, jó tanács került bele az időkapszulába, amit öt év múlva nyitnak majd ki.
Estére a Vajdasági Társasjáték Klub látogatott el a kollégiumba. 150 társasjátékkal játszott csaknem 70 diák egészen éjfélig. Éjfél körül aztán elcsendesedett a kollégium, nyugovóra tért a csapat.
A harmadik nap már csak a lazításé volt. Reggeltől délutánig bográcsos a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ udvarában, estére jöhetett a buli a Romanov vendéglőben. Fények, zene, füstgép, mindenki táncolt.
De végül a buli fényei is kihunytak, a nevetések visszhangja pedig még ott rezgett a kollégium falai között. Cipők porosan, pólók gyűrötten, de a szívek tele élményekkel. Három nap alatt barátságok szövődtek, rekordok dőltek, és emlékek születtek, amiket még sokáig emlegetni fogunk. A Koli Napok véget értek, de a közösség csak még erősebb lett. Most jöhet egy kis pihenés – aztán jövőre újra kezdjük!
Rapos Emma