A Vajdaság kincsének őrzői című filmet vetítették az Európa Kollégiumban

Az Európa kollégium már hagyományosan a Cinema Filmműhely által szervezett Vajdasági Magyar Filmek fesztiváljának az egyik helyszíne. Fődi Éva nevelőtanár a köszöntőjében elmondta, hogy október 13-át a vajdasági magyar mozgókép napjaként tartjuk számon, Lifka Sándor ugyanis 1910-ben ezen a napon nyitotta meg Szabadkán az első filmszínházat.

A díszteremben ezúttal Lavro Ferenc, Vajdaság kincsének őrzői című dokumentumfilmjét tekinthették meg a kollégisták. A film két kiemelkedő vajdasági néprajzi gyűjtő, dr. Burány Béla és Bodor Anikó munkásságát dolgozza fel, valamint bemutatja a Szöllősy Vágó házaspár életútját is.

Szakács Áron
(Fotó: Szentmártoni László)

Pin It on Pinterest