Az Európa Kollégium ösztöndíjának ünnepélyes szerződés-aláírása

Az Európa Kollégium Egyetemista Központ a 2022/2023-as tanévben első alkalommal hirdette meg ösztöndíjpályázatát, felsőbb éves szakkollégisták számára. Az ünnepélyes szerződés-aláírásra, illetve az azt követő kerekasztal-beszélgetésre 2023. január 23-án került sor a kollégium dísztermében, amelyen részt vettek a nyertes pályázók és mentoraik.

Snejder-Sára Ildikó igazgatónő köszöntötte a jelenlévőket, majd röviden ismertette az ösztöndíjpályázat létrejöttének előzményeit és folyamatát. Elmondta, hogy a program ötlete dr. Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnökének nevéhez fűződik, aki évek óta a kollégium együttműködő szakmai partnere. Az első ösztöndíjpályázatra 17 hallgató küldte be a dokumentációját, amelyekből a tíz legkiválóbb került bele az idei programba.

Az eseményre interneten keresztül kapcsolódott be dr. Weiszburg Tamás, aki elmondta, hogy a magyarországi tehetséggondozás kultúrájának mintáját alapul véve, ezzel a programmal szeretnék támogatni a fiatal tehetségeket a kollégiumban. Kiemelte, hogy az ösztöndíjasokat eredményorientált kutatásra kell sarkalni, ami által bekapcsolódhatnak a TDK-rendszerbe, valamint a publikálás gyakorlatába. Hozzátette, hogy az Európa Kollégium szakkollégiumi műhelyei lehetővé teszik a tehetséges hallgatók felfedezését, és a lépcsőzetesen fejlődő kutatások létrejöttét. Az ösztöndíjprogram által a felsőbb éves, tapasztalt kollégisták folytathatják a korábban már megkezdett munkát, amelyet publikációs szintre is tudnak emelni a mentorral.

A program keretén belül az ösztöndíjas kollégisták kutatásalapú szakdolgozatot fognak írni egyéni mentori segítséggel, amelyet bemutatnak majd a Kollégiumi Konferencián, a VMTDK-n, valamint más hazai és Kárpát-medencei rendezvényen.

Szedlár Ágnes
(Fényképezte: Horváth József)

Pin It on Pinterest