Egy évad a pokolban – Amit eddig nem szerettél volna tudni a kábítószerekről

Dr. Balog Dániel a mintapéldája annak, hogy az Európa Kollégium megálmodói miért tartották fontosnak az intézmény létrehozását. Dániel ugyanis a Zentai Közkórház belgyógyász rezidense, és az orvosi tanulmányai alatt a kollégium lakója volt, most pedig egy közéleti est előadójaként állt a kollégisták elé.

Drogprevenciós előadása során felhívta a nagyvárosba érkezett kollégisták figyelmét a kábítószerek veszélyeire, bemutatta azok hatásmechanizmusát és káros következményeit. Dániel az interaktív előadás során nemcsak a kérdésekre válaszolt, hanem kisfilmekkel tette szemléletesebbé az elhangzott információkat. A kollégisták megtudhatták azt is, hogy a modern orvostudomány milyen módszerekkel segíti a szenvedélybetegeket a gyógyulásban.

A közéleti esten jelen voltak az MTTK nevelői szakának másodéves hallgatói is, akik a gyakorlati idejüket töltik az Európa Kollégiumban.

Szakács Áron
(Fotó: Horváth József)

 

Pin It on Pinterest