Karácsony – önmagában ajándék

Az adventi időszak felénél ft. Erhard Róbert apátplébános tartott áhítatot az Európa kollégium dísztermében. Az atya elmondta, hogy az ember mindent racionalizálni próbál, ezért a karácsonykor testté lett ige befogadása egy olyan folyamat, ami még ma is tart. Az Isten a szeretet maga, amit nem lehet leírni, megfogalmazni, és ezt a szeretetet hozta el Jézus Krisztus az emberiségnek.

A karácsonyi készülődés kapcsán Róbert atya felhívta a kollégisták figyelmét arra, hogy nem szabad görcsösen készülődni az ünnepre.

„A karácsony nem lehet kicsi vagy nagy, hiszen a karácsony önmagában, pompa nélkül is a legnagyobb. Megfertőzte az embereket az anyagi világ dialektusa, materializálni kívánjuk a szeretetet, és ez feszültséget okoz bennünk. Ezt kell elkerülni.” – tanácsolta az atya.

„A karácsony ünnepe az Istengyermek érkezése mellett gyújtson világosságot a szívetekben, és ne terheljétek magatokat azzal, hogy mit adtok ajándékba az otthoniaknak, amikor hazautaztok az ünnepre, mert ti magatok lesztek az ajándék, a karácsony önmagában ajándék.” – hangzott Róbert atya záró üzenete, majd ezt követően meghallgatta a kollégisták hozzászólásait is.

Szakács Áron
(Fotó: Horváth József)

 

 

Pin It on Pinterest