Nyolcadszor fogadta az elsőéveseket az Európa Kollégium

A már hagyományos ünnepélyes tanévnyitó keretében idén rekordszámú, 113 elsőéves költözött be az Európa Kollégiumba. Az ünnepség kezdetén ezúttal Détári Apollónia vezetésével a kollégium kórusa énekelte el a nemzeti imánkat Vastag Krisztina zongora kíséretével.

Snejder-Sára Ildikó, az intézmény igazgatónője a köszöntőjében az elsőéveseknek elmondta:

„Tegyétek a mércéteket magatokkal szemben magasra, tegyetek most fogadalmat arról, hogy kitartóak lesztek és szorgalmasan fogtok tanulni, ezzel is meghálálva szüleitek gondviselését. Legyetek eltökéltek és elkötelezettek abban, hogy kiváló szakemberekké váljatok, és mindeközben azt sem felejtsétek el, hogy nemcsak szakmátok kiemelkedő művelőivé kell válnotok, hanem a közösségünk jövőjét meghatározó értelmiségivé is. Ehhez kívánok nektek mérhetetlen sok erőt és kitartást.”

– mondta az igazgatónő és megköszönte a támogatást és a gyümölcsöző együttműködést Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Képviselőház és a VMSZ elnökének, valamint a Magyar Nemzeti Tanácsnak és Hajnal Jenő elnök úrnak. Nem utolsó sorban háláját fejezte ki a kollégisták, a szüleik és az egész vajdasági magyarság nevében a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának a kollégiumnak nyújtott támogatásért.

Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára is köszöntötte az ünneplőket:

„Az Európa Kollégium az újvidéki magyarságnak a szellemi, tudományos és a művészeti központja is egyben. De nyugodtan mondhatjuk azt, hogy általában véve a vajdasági magyarság egyik legjelentősebb bástyája, amely az újvidéki magyarság életében megkerülhetetlen, a fiatalság életébe pedig szervesen beilleszkedett ez az intézmény. Nincsen sem újvidéki, sem vajdasági egyetemista lét az Európa Kollégium nélkül.”

Pásztor István, a Vajdasági Képviselőház és a VMSZ elnöke a köszöntőjében kiemelte annak a jelentőségét, hogy immár nyolcadik alkalommal köszönthetik az elsősöket az Európa Kollégiumban:

„Ha a gyerekeink és az unokáink itt vannak és itt maradnak, akkor van értelme annak az erőfeszítésnek, annak az ütközéssorozatnak, annak a harcnak, amelyet közösségileg, egyénileg és családilag folytatunk. Ha ennek tükrében próbálom megítélni a pillanatot, akkor a terem képe azt igazolja, hogy az erőfeszítésnek van értelme, mert itt vannak a gyerekeink és unokáink, itt vannak azok, akik miatt érdemes küszködni és közösségi szerepet vállalni, mert lesznek olyanok, akiknek ezt tovább lehet adni.”

Snejder-Sára Ildikó igazgatónő és Jerasz Anikó az MNT Végrehajtó Bizottságának az elnöke ezúttal is ünnepélyes keretek között írták alá az újvidéki felsőoktatási intézmények egy-egy képviselőjével a beköltözési szerződéseket. Jerasz Anikó elmondta:

„Fennállása óta az Európa Kollégium folyamatosan és sokszorosan bizonyította létjogosultságát, többek között közkedveltségével és népszerűségével is, ami az idén különösen észrevehető, hiszen az első pályázati kör után 113 elsőéves egyetemistával, illetve főiskolással kötöttünk ünnepélyesen szerződést.”

Az Európa Kollégium Hallgatói Érdekképviseletének a nevében a szervezet elnöke, Lackó Márta köszöntötte az egybegyűlteket és ismertette az EKHÉK működését.

Az egyházak képviseletében főtisztelendő Nagy Attila, a telepi Szent Erzsébet plébánia plébánosa és Orosz Attila református esperes adták áldásukat az új tanévre.

A tanévnyitó műsort a kollégiumi kórus mellett az intézmény népdalkórusa és néptáncosai, valamint a kollégiumi versmondó szakkör képviselői tették ünnepélyesebbé. Az ünnepség a Szózat közös eléneklésével zárult.

Szakács Áron
(Fotó: Szentmártoni László)

Pin It on Pinterest