Sikeresen zárult a szakkollégiumi munka ötödik éve

Az ötödik Kollégiumi Konferenciát, a tavalyitól eltérően, a megszokott időben tarthatták meg, természetesen a járványügyi előírások szigorú betartása mellett.

Ahogyan Snejder-Sára Ildikó, az Európa Kollégium igazgatója elmondta, az ünnepi Kollégiumi Konferencia az egészéves szakkollégiumi munka és az elmúlt hetekben lezajlott műhelykonferenciák lezárása is egyben.

Az elmúlt tanévben összesen 140 kollégista vett részt a 22 Szakkollégiumi műhely munkájában. „A tudományos munkákon keresztül tudjuk közelebbről megismerni a bennünket körülvevő világot. A műhelyekben elért kutatási eredmények által a kollégistáink is hozzá tudnak járulni a szebb, jobb és nem mellesleg a biztonságosabb jövőnk alakításához.” – mondta az igazgatóasszony, és kiemelte, hogy a koronavírus-járvány is bizonyította, hogy a tudományos kutatásoknak milyen nagy szerepe van az életünk és a jövőnk alakításában. Snejder-Sára Ildikó köszönetet mondott a műhelyvezető oktatóknak a mentori munkájukért, a kollégistáknak az erőfeszítéseikért, valamint a nevelőtanároknak és a kollégium munkatársainak a szakkollégiumi munka koordinálásáért, és az események technikai feltételeinek a biztosításáért.

Az évzáró konferencián a kiemelkedő eredményt elérő műhelyelsők mutatták be a munkáikat a műhelyvezető oktatóknak és a kollégista társaiknak.

A legsikeresebb dolgozatok szerzői ezúttal is elismerő oklevélben és jutalomban részesültek. A legjobbak jutalmul, teljesítménytől függően, lakbéreltörlést, vásárlási utalványokat és más ajándékokat kaptak. Elismerésben részesültek azok a kollégisták is, akik kimagasló eredményt értek el a szakkollégiumi tevékenység választható elemeinek valamelyikében. A tanulmányi kirándulás sem marad el, de akkor kerül majd rá sor, ha a járványhelyzet elmúlt. Az egész délután tartó, kimerítő szakmai tanácskozás ünnepi állófogadással zárult.

Szakács Áron
(Fotó:
Horváth József)

Pin It on Pinterest