A vajdasági természetvédelmi és halászati területek jelentősége a biodiverzitás fenntartásában

Az Európa Kollégium március 13-i közéleti estjének Vígh Loránd okleveles ökológus, a Tartományi Településrendezési és Környezetvédelmi Titkárság megbízott tanácsadója, valamint Galambos László ökológus MSc, a Tartományi Természetvédelmi Intézet szakmunkatársa voltak a vendégelőadói.

Vígh Loránd előadása a természetvédelemről és a vajdasági természetvédelmi területekről szólt. A szakember megismertette a közönséget az alapvető fogalmakkal, de kitért a természetvédelem jogi kereteire, az intézményrendszerére, valamint a Szerbiával szemben támasztott uniós elvárásokra is. Részletesen bemutatta a fontosabb vajdasági természetvédelmi területeket.

Galambos László a halvédelemről és a halak ésszerű, fenntartható hasznosításáról tartott előadást. Ismertette, hogy az emberi tevékenységeknek milyen negatív hatásai vannak a halfajokra, és azt is, hogy hogyan valósul meg a halállomány élőhelyének a védelme. A hallgatóság megismerhette a horgászati és halászati szabályokat is.

A szakemberek az előadás végén készséggel álltak a kollégisták rendelkezésére és válaszoltak a felmerülő kérdéseikre.

Szakács Áron
(Fotó: Balla Gyöngyi, Babos Karolina)

Pin It on Pinterest