Nőgyógyászati témákról őszintén
Dr. Lépes Bingold Brigitta szülész-nőgyógyász tartott előadást március 6-án az Európa Kollégium dísztermében. A doktornő örömét fejezte ki, hogy a
TovábbDr. Lépes Bingold Brigitta szülész-nőgyógyász tartott előadást március 6-án az Európa Kollégium dísztermében. A doktornő örömét fejezte ki, hogy a
TovábbAz Európa Kollégium nyolc kollégistája 2018. március 2-án az Újvidéki Egyetem Technológia Karán járt szakmai továbbképzésen. Dr. Sörös Zita rendkívüli
TovábbMajoros Brigitta, a Természettudományi-Matematikai Kar mester hallgatója tartott előadást a cserediák programokról a kollégista társainak a díszteremben. Brigitta geoinformatika szakos
TovábbA kollégium dísztermében felállított karácsonyfát feldíszítettük azokkal a díszekkel, amelyeket kollégistáink a karácsonyi kézműves műhely keretében készítettek a múlt héten.
TovábbAdvent harmadik vasárnapján, december 17-én a kollégium előcsarnokában meggyújtottuk a harmadik gyertyát is, amely az örömöt jelképezi. Kószó Lénárd kollégista,
TovábbKézműves foglalkozás keretében az idén is készítettünk karácsonyi díszeket és ajándékokat a kollégiumban. A díszeket elsősorban a kollégium előcsarnokában és
TovábbDr. Popa-Müller Izolda, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karának adjunktusa előadást tartott az ábrázoló geometria, a számítógépes ábrázolás és
TovábbAdvent második vasárnapján, december 10-én az Európa Kollégium előcsarnokában meggyújtottuk a második gyertyát is, amely a reményt jelképezi. Virág Laura
Tovább2017. december 7-én az Európa Kollégium tizennyolc kollégistája szakmai látogatást tett a győri Audi Hungária Zrt.-nél. A látogatás bevezetőjeként a
TovábbMackó Zsuzsanna, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság nemzeti kisebbségi osztályának a vezetője volt
TovábbLázár Ernő, egykori bank igazgató és A pénzkezelés fortélyai című könyv szerzője tartott előadást az Európa Kollégium dísztermében. A téma
Tovább