Az EKHÉK bemutatkozása
Rendhagyó közéleti est keretén belül mutatkozott be az Európa Kollégium Hallgatói Érdekképviselete, ugyanis először tartottak előadást arról, hogy mi is folyik valójában a kulisszák mögött, mivel foglalkoznak, mi mindent tesznek annak érdekében, hogy a kollégium több mint háromszáz lakója jól érezze magát ebben a közösségben.
A testület tagjai, Angyal Nándor, Dávid Andor, Fercsik Bence-Máté, Rapos Emma, Sétáló Sándor, Végső Vivienn és az elnök, Bata Dórián, különböző egyetemeken tanulnak, mégis közös bennük, hogy a saját környezetüket élhetőbbé szeretnék tenni. Ennek érdekében fáradtságot nem ismerve szakköröket, sporteseményeket, versenyeket, kolinapokat szerveznek, tárgyalnak, kérvényeket írnak, időpontokat egyeztetnek.
A kitartó munka meghozta gyümölcsét, hiszen 2017 óta az EKHÉK rengeteget fejlődött, alakult, egyre több sikert ér el és meghívásokat kap különböző eseményekre, kerekasztal-beszélgetésekre, ahol képviselheti az Európa Kollégiumot.
Számukra nagyon fontos, hogy ez az érdekképviselet továbbra is megmaradjon, ezért arra biztatják a kollégistákat, hogy merjenek kezdeményezni, javaslatokat tenni és részt venni az évente megrendezendő EKHÉK-választásokon, hiszen csak így tudnak továbbra is működni.
Az est komoly témákkal, ám vidám hangulatban telt el.
Rekeczki Angéla
Fotó: Szentmártoni László