Barokk zenei élmények a kollégistáknak
A Vajdasági Korai Zenei Egyesület szervezésében immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg Újvidéken a Barokk Zenei Napok elnevezésű fesztivált, amelyre idén október 2-a és 14-e között kerül sor. A rendezvénysorozat célja a 20. század előtt keletkezett zeneművek népszerűsítése és megismertetése a közönséggel, korhű hangszereken megszólaltatott előadások révén.
A fesztivál programjában Szerbiából, Horvátországból és Spanyolországból érkező művészek vesznek részt, akik hangversenyekkel, fiataloknak szóló műhelyfoglalkozásokkal, valamint az Újvidéki Barokk Akadémia programjaival gazdagítják a rendezvénysorozatot.
Október 11-én az újvidéki Musica Antiqua Neoplantensis barokk együttes lépett fel a telepi Szent Erzsébet templomban. Az Affetti d’Amore című koncertprogram keretében a közönség a 16–18. századi olasz zeneirodalom kiemelkedő alkotásaiból hallhatott válogatást. A hangversenyen Domenico Natale Sarro, Arcangelo Corelli, Antonio Vivaldi, Alessandro Scarlatti és Salomone Rossi vokális és hangszeres művei csendültek fel, autentikus hangszereken megszólaltatva. Meila Tomé (barokk fuvola, furulya) és Radoslava Vorgić (szoprán) szervezők mellett Bojana Dimković (csembaló), Rafael Arjona Ruz (lauta, barokk gitár) és Heáctor Hervás (barokk cselló) művészek léptek közönség elé.
Az Európa Kollégium kollégistái főtisztelendő Nagy Attila plébánosnak köszönhetően díjmentesen vehettek részt a hangversenyen, így lehetőségük nyílt arra, hogy közelebbről is megismerkedjenek a barokk zene különleges világával. A kollégisták az elmúlt évek során is rendszeres résztvevői voltak a barokk zenei rendezvényeknek, amelyek értékes kulturális és zenei élményekkel gazdagították őket.
A fesztivál október 14-én záróhangversennyel ér véget, amelyen a műhelyfoglalkozások során elsajátított zeneműveket adják elő a résztvevők.
Babos Karolina









