Bemutatkozott a Magyar Szó az Európa Kollégiumban

A magyar kultúra napja jegyében telik a január huszadikával kezdődő hét az Európa Kollégiumban. Ez alkalomból a 2019-ben 75 éves napilapunkat, a Magyar Szót a főszerkesztője, Varjú Márta mutatta be.

A közéleti est a vajdasági magyarság egyetlen napilapjának történetét bemutató kisfilmmel kezdődött, ezt követően Varjú Márta mesélt a hallgatóságnak a Magyar Szó felépítéséről, működéséről, kiadványairól, a mai helyzetéről.

Az est vendége kiemelte, hogy a Magyar Szó nem csupán nyelvében és nevében, hanem szellemiségében is magyar. A lap küldetése, hogy mindenről tájékoztasson, a legkisebb helyi eseményektől kezdve az országosokig.

Ahhoz, hogy valaki értelmiséginek mondhassa magát nem elég a felsőfokú végzettség, széles látókörűnek, gondolkodónak, műveltnek és tájékozottnak is kell lennie. A vajdasági magyar értelmiség mindig kötődött a Magyar Szóhoz és támogatta is a lapot.

„Ti vagytok a vajdasági magyar értelmiség palántái. Biztos vagyok benne, hogy művelt értelmiségivé váltok, és ezt adjátok majd tovább az utánatok következő nemzedéknek is.” – zárta az előadását Varjú Márta, aki örömmel jegyezte meg, hogy a kollégisták közül többen is írnak a Magyar Szóba, a Képes Ifjúságba és a Jó Pajtásba.

Szakács Áron
(Fotó: Horvát Mária)

Pin It on Pinterest