Felavattuk Pázmány Péter mellszobrát

Az Európa Alapítvány támogatásával 2024. május 29-én felavattuk a Szilágyi László, újvidéki szobrászművész által készített Pázmány Péter-mellszobrot, amely a kollégium udvarában helyezkedik el. Az ünnepi beszédeket követően dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Kiss Gyula, az Európa Alapítvány kuratóriumának elnöke leplezte le, majd msgr. Fazekas Ferenc, a Szabadkai Egyházmegye püspöke szentelte fel a mellszobrot.
E szobor a jövőben, ahogyan a 2017-ben felszentelt kereszt is, arra emlékeztet bennünket, hogy kollégiumunk keresztény intézmény: kollégistáinkat a családi, nemzeti és a keresztény hit értékei szerint neveljük.
Az alkalmi műsor, melyet kollégistáink készítettek, koszorúzással zárult.

(Fényképezte: Kovács Ákos, Horváth József)

 

Pin It on Pinterest