EseményekGaléria

Lendületesen indult a tavaszi konferencia-szezon – A pécsi Szentágothai Felsőoktatási Interdiszciplináris Konferencián jártunk –

Kollégistáink a Pécsi Tudományegyetem vendégei voltak a hétvégén, részt vettek a már többéves hagyománnyal rendelkező Szentágothai Felsőoktatási Interdiszciplináris Konferencián. A kétnapos rendezvény több, mint 200 előadó egyetemistát számlált.

Az Európa Kollégiumot Madarász Marianna (mentora: Dr. Németh Ferenc), Morvai-Rácz Richárd (mentora: Dr. Pfeiffer Attila), Gulyás Viktória (mentora: Dr. Németh Ferenc), Kratofil Zsóka (mentora: Dr. Sörös Zita) és Vadnai Erika (mentora: Dr. Katona Edit) képviselték az esemény 4 különböző szekcióján. A csoportot a kollégium munkatársai, Szedlár Ágnes és Horváth József is elkísérték az útra.

A prezentációkat követő szakmai vita keretén belül kiváló kérdések hangzottak el, úgy a zsűri, mint pedig a hallgatóság részéről, amelyekre kollégistáink legjobb tudásuk szerint, felkészülten válaszoltak, bizonyítva szakmai ismereteiket és elhivatottságukat. Az egyes szekciók értékelőjén Kratofil Zsóka és Gulyás Viktória érdemeltek ki különdíjat.

A konferencia programjával egy időben zajlott a hagyományos, télűző busójárás Mohácson, amelyre a kollégium delegációja is ellátogatott, vidám hangulattal fűszerezve meg a hazafelé vezető utat.

Szedlár Ágnes
(Fényképezte: Horváth József)