Palacsintasütés és karaoke

Palacsintaillat és éneklés hangja töltötte be a kollégiumot kedden, október 22-én este. Az Európa Kollégium Hallgatói Érdekképviselete palacsintasütő versenyt és karaoke estet szervezett, mindkét eseményt nagy érdeklődés övezte.

A megmérettetésben hat csapat vett részt, nehéz választás elé állítva a zsűrit. A legjobb palacsintának járó díjat az egyes csapat (Szabó Beatrix, Beretka Karina, Beretka Leona, Kratofil Zsóka, Dobó Laura és Sánta Nikolett), a második helyezést a hatos csapat (Csernyák Bence, Dávid Andor, Fercsik Bence-Máté és Tumbász Leonárd), míg a harmadik helyezést a hármas csapat (Borsos Ramóna, Barna Lilla, Janó Vanda, Süli Vivienn és Betyák Leonóra) érdemelte ki. Az elkészült palacsintákat a szervezők és a csapatok a kültéri pályán tálalták fel, ahol a kollégisták forró tea mellett fogyaszthatták el. Itt került sor az eredmények kihirdetésére is, amelyet a háromtagú zsűri, Sági Andrea és Kiss Edvárd kollégisták, valamint Szedlár Ágnes nevelőtanárnő döntése alapján hoztak meg. A első három helyezett csapatot az Európa Kollégium ajándékcsomaggal jutalmazta.

A versenyt követően a díszteremben jóhangulatú karaoke estre került sor.

Szedlár Ágnes
(Fényképezte: Babos Karolina, Szentmártoni László)

Pin It on Pinterest