Részt vettünk a Biológia Szekció munkájában

Idén a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem adott otthont a 35. OTDK Biológia Szekciójának, amely 2021. május 3. és 6. között online került megrendezésre.

Az említett szekcióban az Európa Kollégiumot képviselve két kollégista adta elő szakdolgozatát. A tagozati üléseken megfigyelő hallgatóként több kollégistánk is jelen volt.

Május 4-én az Ökológia 1. tagozat ülésén Rekecki Tibor kollégista A gyöngybagoly (Tyto alba) táplálkozása Szilágyin című szakdolgozatát adta elő. Tibor a 35. OTDK Biológia Szekciójában még egy munkájával szerepelt. Az Ökológia 2. tagozat ülésén Az erdei fülesbagoly téli táplálkozása Törökkanizsán című munkáját hallhattuk.

Rekecki Tibor témavezető tanára dr. Pajić Mária, az Európa Kollégium műhelyvezető oktatója.

Az előadások után Tibor a következőket nyilatkozta: „Számomra sokat jelentett az OTDK-án való részvétel, új dolgokat tudtam hallani a többi versenyzőtől. Olyan új kutatási módszereket és kutatási látószögeket ismerhettem meg, amelyek különböznek az enyémtől, és nagyon hasznosak lesznek kutatásaim további fejlesztésében.”

Ugyanezen a napon Holpert Csilla kollégista is előadott a 35. OTDK Biológia Szekciójában. Holpert Csilla a Mikrobiológia 2. tagozat ülésén Biokalcifikációs potenciállal rendelkező sporogén, alkalofil baktériumok izolációja különböző forrásokból és jellemzői című szakdolgozatát mutatta be.

Szereplése után elmondta: „Az idei OTDK Biológia Szekciójának előadójaként vettem részt a rendezvényen. Őszintén szólva kicsit szkeptikus voltam azzal kapcsolatban, hogy hogyan fog e színvonalas rendezvény online platformon lezajlani. Viszont a szakdolgozatom előadása után elmondhatom, hogy minden gördülékenyen ment, élvezet volt előadni. Persze nem jött vissza az OTDK szokásos adrenalin bombája, amely élő előadás előtt és alatt jelen van a résztvevőknél, de mindemellett egy nagyon élvezetes tapasztalattal lettem gazdagabb.”

Holpert Csilla témavezető tanára dr. Sörös Zita, az Európa Kollégium műhelyvezető oktatója.

Fődi Éva
(Fotó: Danyi Zsuzsanna, Horváth József)

Pin It on Pinterest