Veni Sancte tanévkezdő ökumenikus mise

A telepi Szent Erzsébet templomban 2022. október 10-én este tanévkezdő Veni Sancte ökumenikus misét tartottak. Az alkalmat főtisztelendő Nagy Attila plébános celebrálta, prédikációt Nt. Orosz Attila református esperes mondott.

Az esperes úr gondolataiban kiemelte, hogy a tanév kezdetén hálaadással tartozunk a vizsgaidőszak sikereiért, ugyanakkor reményteljesen tekinthetünk a következő időszak kihívásaira is. Ilyenkor érdemes elcsendesedni és megtapasztalni Isten közelségét, így tudjuk igazán hallani azt, amit üzenni szeretne nekünk. Bármilyen nehézséggel is kell szembenézni, erős várunk az Isten. A 46. zsoltár szavait idézte: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe; ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek.”
Főtisztelendő Nagy Attila plébános biztató szavakkal üdvözölte a hallgatókat, sok sikert és örömteli pillanatot kívánva az új iskolaévre. Az ökumenikus misét Jenován Flórián és Kiss Tamás éneke tette még ünnepélyesebbé. Orgonán kísért Jenován Flórián. Az Európa Kollégium lakói mellett az alkalmon részt vettek Horvát Mária vezető nevelőtanárnő és Szedlár Ágnes nevelőtanárnő is.

A plébánia szervezésében társalgással egybekötött bográcsos főzésre is sor került, a mise után pedig közös vacsorával ünnepelték a tanévkezdést a kollégisták.

Szedlár Ágnes
(Fotók: Nagy Attila és Szedlár Ágnes)

Pin It on Pinterest