A Közép-Bánát gyöngyszemei énekeskönyv bemutatója Zentán

Szombaton, 2023. március 4-én könyvbemutatót szervezett a Jézus Szíve plébánia és a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ Zentán. Az eseményen a Közép-Bánát gyöngyszemei című énekeskönyvvel ismerkedhetett meg a közönség. A könyvet a szerző, Jenován Flórián mutatta be, akivel Szedlár Ágnes, az Európa Kollégium nevelőtanára beszélgetett.

A rendhagyó bemutatót zenei előadások is színesítették, ugyanis az adatgyűjtés során készült hangfelvételek mellett felcsendült néhány dal a templom énekkara, a Musica Sacra előadásában is. A kórust a templom egyik orgonaművész-kántora, mgr. Borbély Zoltán tanár úr kísérte, néhány éneket pedig dr. Miklós Réka énektanárnő szólóelőadásában hallhatott a közönség.

Valamennyi ének az énekeskönyvből származik, ezért igazán megható pillanat volt a szerző számára, hogy profi zenészek, énekesek előadásában először hallhatta munkájának gyümölcsét. A korábban kiadott Észak-Bánát gyöngyszemei hasonló népszerűségnek örvend a templomi énekesek körében, a kiadványokat pedig immáron Vajdaság-szerte használják a szertartások során, ezzel is szebbé téve az énekben mondott imádságokat.

Szedlár Ágnes

Pin It on Pinterest