„A nyelv – a nemzedékek kézfogása”

Az Anyanyelvápolók Szövetségének ifjúsági vezetősége másodízben volt az Európa Kollégium vendége. Az előadásuk címe „A nyelv – a nemzedékek kézfogása”, a magyar nyelv hetének az idei mottója volt. A rendezvénysorozat az anyaországi helyszínek mellett nyolc vajdasági településen zajlott. Az ASZ ifjúsági vezetősége ezen programok után látogatott el a kollégistákhoz.

Márton Richárd, az ifjúsági vezetőség tagja a szervezet történetéről és működéséről tartott vetítéssel egybekötött ismertetőt.

„Azért jöttünk, hogy bemutassuk azt az értékvilágot, ami képes egy időtálló – először is informális – közösség létrehozására, aminek segítségével megőrizhetjük közös kultúránkat. Vannak ígéretes kezdeményezések, kapcsolatok, várjuk, hogy részt vegyetek ebben.”

– mondta Márton Richárd a kollégistáknak.

Bata Dórián kollégista, az ASZ ifjúsági vezetőségének az egyik vajdasági tagja, az este végén felkérte a kollégiumi társait, hogy csatlakozzanak ők is a szervezethez és vegyenek részt ebben a közösségépítő munkában.

Ezúttal sem maradt el az „anyanyelvi licit”, az előadást követő napon az ASZ ifjúsági vezetősége játékos vetélkedőt szervezett a kollégistáknak, amely során a résztvevők megismerhették a szervezet rendezvényeinek a hangulatát.

Szakács Áron
(Fényképezte: Szentmártoni László, Kovács Birkás Zsolt)

Pin It on Pinterest