Az ünnepnek legyen meg a misztériuma

Dr. Szőke Anna, a Kiss Lajos Néprajzi Társaság elnöke volt az Európa Kollégium adventi közéleti estjének a vendége. A néprajzkutató másodízben tartott előadást a kollégistáknak.

Előadása során ismertette a karácsony ünnepének a pogány hagyományait, és azt, hogy hogyan formálódtak ebből a néphagyomány útján a ma ismert szokások, végül pedig kitért arra is, hogy mindezt hogyan befolyásolta a modern korunk.

Dr. Szőke Anna az adventi időszak ünnepei, jeles napjai kapcsán részletesen bemutatta a Mikuláshoz és a Luca napjához kapcsolódó szokásokat. A karácsony utáni, de az ünnephez kötődő szokások közül az aprószentek napjához kapcsolódó szokásokat ismerhette meg a hallgatóság. A kollégisták számára megválaszolta azt a sokakat foglalkoztató kérdést is, hogy mi a különbség a Mikulás és a Télapó között.

Előadása összefoglalásaként kiemelte, hogy a nemzet megtartója a család, és ebben különösen nagy szerepe van az átszellemült családi ünnepeknek.

Dr. Szőke Anna az előadása végén minden jelenlévő kollégistát megajándékozott a Silling István 70 éves című tanulmánykötettel, amely a Kiss Lajos Néprajzi Társaság kiadványa. A Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék hallgatói emellett a Kálmány Lajos halálának 100. évfordulója alkalmából megtartott emlékkonferencia anyagát magába foglaló kötettel is gazdagabbak lettek.

Szakács Áron
(Fotó: Horváth József)

Pin It on Pinterest