Húsvéti jótékonykodás

Az Európa Kollégium Hallgatói Érdekképviseletének kezdeményezésére a kollégium lakói és alkalmazottai második alkalommal szerveztek húsvéti adománygyűjtést az intézményben a dreai Lurkóház részére.

A kollégiumban pénzadomány és tisztálkodási szerek gyűjtésére került sor. Az adománygyűjtés mellett a kollégisták a kézműves szakkörön a dreai gyerekeknek húsvéti ajándékcsomagokat is készítettek, amelyekbe tanszerek és édességek kerültek. Az adományokat és ajándékokat az EKHÉK elnökségi tagjai, Lackó Márta és Hézső Renáta kollégisták, valamint Horvát Mária vezető nevelőtanár adták át a dreai lurkóknak.

„Csak a csomagok átadásának pillanatában szembesültünk azzal, hogy a részünkről nyújtott apró szívesség mekkora örömöt tud szerezni a gyerekeknek. Az arcukon lévő boldogságot látva teljességgel mondhatjuk, hogy a gyűjtés minden egyes percet megért.”

Egy ember erőfeszítései nem mozdíthatják meg a hegyeket, de mindannyiunk együttes ereje változást hozhat.

Lackó Márta és Hézső Renáta
(Fotó: Rekecki Angéla, Szentmártoni László)

Pin It on Pinterest