Kollégistáink felléptek a magyar költészet napja alkalmából

A jeles nap alkalmából bemutatkozott az Európa Kollégium versmondó szakköre. Krizsán Szilvia színművésznő felkészítésével Seres Szandra, Simon Angéla, Bognár Emese, Mák Andrea, Török Gabriella és Vadnai Erika vállalkoztak arra, hogy a szakkör keretében megtanult verseket előadják társaik előtt. A verses est Jenován Flórián zongorakíséretével és Lukács Ramóna énekével vált teljessé.

A versmondókat és a közönséget Snejder-Sára Ildikó igazgató asszony köszöntötte. Kiemelte, hogy a vers a kultúránk és az identitásunk egyik legmeghatározóbb eleme, ezért is fontos a Versmondó szakkör megalakulása, valamint az, hogy ezen a jeles napon mutatkozhatnak be a tagjai.

Az igazgató asszony az est végén, a kollégisták nagy örömére, ismertette az idei tanulmányi kirándulás helyszínét is. Az úti cél a Vaskapu-szoros lesz, de a hajókirándulással egybekötött kétnapos út során a Galambóc várát is meglátogatják. A kiránduláson azok a kollégisták vehetnek részt, akik a szakkollégiumi rendszerben a legtöbb pontot összegyűjtik, illetve akik a pontrendszerben kimagasló eredményt érnek el.

Amint Snejder-Sára Ildikó elmondta, a kollégium meghirdetett egy belső felhívást, amelynek során az intézményhez kapcsolódó szlogen ötleteket vártak. A felhívásra harmincnyolc ötlet érkezett, ezek közül pedig a háromtagú zsűri választotta ki a legjobbat. Az igazgató asszony, Horvát Mária vezető nevelőtanár és Miavec Emma rendezvényszervező döntése eredményeként Pécsi Elizabetta érdemelte ki a legjobb szlogenért járó elismerést. A szlogen pedig így hangzik: Itthon az otthon!

Szakács Áron
(Fotó: Horváth József)

Pin It on Pinterest