Interaktív drogprevenciós előadás az Európa Kollégiumban

Te döntesz! a címe annak az előadásnak, amelyet december 4-én láthattak a kollégisták, és interaktív narrációval, színházi elemekkel, de valós történetek alapján előadott jelenetekkel vonta be őket a függőség világába.

A veresegyházi Logo Színtársulat által bemutatott jelenetek között Varga Péter, drogprevenciós szakember beszélt a droghasználatról, és a fiatalokat közvetlenül érintő veszélyforrásokról. A jelenetek értelmezésébe bevonta az előadást nagy érdeklődéssel néző kollégistákat is. Olyan kérdésekre keresték – és találták meg – közösen a választ, mint például, hogy milyen a következménye lehet az akár csak egyszeri drogfogyasztásnak, miért szoknak rá a fiatalok a drogra, és mit tehetünk, ha a környezetünkben valaki függővé vált.

Az előadás a Veresegyházi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum, a Támaszpont Mentálhigiénés Oktatási és Prevenciós Közhasznú Alapítvány és a Logo Színtársulat összefogásával jött létre Pozsonyi Fanni drámapedagógus rendezésében.

A zsúfolásig megtelt díszterem közönsége különleges helyzetben volt, hiszen a magyarországi társulat először mutatta be az előadását külföldön.

Szakács Áron
(Fotó: Kovács Birkás Zsolt)

 

Pin It on Pinterest