Lelki felkészülés húsvét előtt

Ft. Hajdú László csonoplyai plébános Jézus utolsó napjai címmel tartott előadást a húsvéti ünnepekre készülő kollégistáknak. Az atya rendszeres vendég a kollégiumban, és mint mondta, mindig szívesen jön a fiatalok közé. Az előadását közös imával kezdte, majd kronológiai sorrendben ismertette a jelenlevőkkel azt, hogy mi vezetett Jézus elítéléséhez és keresztre feszítéséhez. A hallgatóság a vallási vonatkozások mellett betekintést nyert a korszak mindennapjaiba is. Ft. Hajdú László végül megválaszolta a fő kérdést is, hogy miért kellett Jézusnak meghalnia:

„Mert az Ő vére megtisztítja a bűntől a világot, a feltámadás pedig elhozza az új kezdetet.”

Szakács Áron
(Fényképezte: Szentmártoni László)

Pin It on Pinterest